A színművész pár évvel ezelőtt kezdett el festészettel is foglalkozni.
„Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, pár évvel ezelőtt kezdett el festeni” – olvasható a Mazsihisz Szeretetkórház Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A posztból az is kiderül, hogy a színművész képeiből egy válogatást a Szeretetkórháznak ajándékozott. Ezek a festmények mostantól a betegfolyosók, irodák és egyéb egységek falait díszítik.
„Ezúton is köszönjük a képeket, amik hangulatukkal, színeikkel és érzésvilágukkal betegeinknek és kollégáinknak is színt visz a hétköznapjaiba!”
– írja bejegyzésében a Szeretetkórház.
Kulka János családjának szülőhelyén állítanának emléktáblát 1200 elhurcolt zsidó emlékére – Kibic Magazin
Nyilvános gyűjtés kezdődik az ipolysági gettóból elhurcoltak emléktáblájára, ahol néhány éve helyezték el a város első botlatóköveit Kulka János nagyszülei, Kulka Ferdinánd és Kulka Melánia emlékére. Az ipolysági gettóból elhurcoltak emlékére az egykori gettó bejáratához emléktáblát szeretnének elhelyezni civil szervezetek, valamint a helybéli lokálpatrióták. A táblát adományokból szeretnék elkészítettni.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!