A fesztivál öt napja alatt biztos, hogy találsz a saját ízlésedhez és ingerküszöbödhöz passzoló zsánert és témát.
Rengeteg komoly és könnyed témájú játékfilmmel jövünk, illetve a ZsiFi erősségének számító dokumentumfilmek és a rövidfilmek sem maradhatnak ki.
A ZsiFi nem kisebb nevekkel nyílik meg, mint Anthony Hopkins, Anne Hathaway és Jessica Chastain, az Armageddon Time című hollywoodi filmben.
Csütörtöktől a tavalyi és idei izraeli filmtermés remekeit láthatjátok, köztük a fájóan korán meghalt Ronit Elkabetz életéről szóló gyönyörű filmet, vicces romkomot, Docaviv első díjat nyert dokumentumfilmet, politikai és történelmi drámát, és az idősebb korosztály sem marad nevetés nélkül az Örökzöldek című vígjátékkal.
S ha már örökzöld, a fesztivál záróvetítése az idén 102 éves gyönyörű tornásznő, Keleti Ágnes életét mutatja be: a ZsiFin lesz a budapesti premierje az Aki legyőzte az időt című magyar filmnek.
Idén újdonsággal is készülünk nektek: 11 rövidfilmet láthattok majd a fesztivál során! Lesz köztük lesz cseh dráma, amerikai animációs film, brit komédia, valamint izraeli, szlovák és magyar alkotások is.
A Helyünk az időben elnevezésű különleges projekt célja a visegrádi országok zsidó közös örökségének és számos kulturális kapcsolatának megismertetése. A Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából származó négy rövidfilmből álló válogatás a régió zsidó témájú filmművészetének értékes alkotásait állítja reflektorfénybe az elmúlt évekből.
S mivel létünk második évtizedébe léptünk, bevezetünk valamit, ami nélkül filmfesztivál nem is filmfesztivál. Díjazzuk az alkotásokat, illetve nem is mi, hanem nálunk sokkal hozzáértőbb zsűri – több is! Idén meghirdetjük a Legjobb Rövidfilm Díjat, a Legközösségibb Film Díját, a Tikun Olam díjat, mellyel a világot jobbá tévő alkotásokat jutalmazzuk. De természetesen a Közönségdíj sem marad el, úgyhogy nyomás a Művész és a Puskin moziba, kedves mozilátogató, és adj hangot véleményednek. És ha jókor vagy jó helyen, még a kukoricát is mi álljuk!
A jegyárusítás ma indul, szerintünk vedd meg a jegyed kedvenc filmjeidre, biztos, ami biztos.
A fesztivál kezdetéig pedig kövesd a ZSIFI Facebook oldalát, hogy képben legyél a legfrissebb hírekkel, infókkal és érdekességekkel. És ha még mindig nem győztünk meg, győzzön meg a ZsiFi mozipénztárosa:
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!