A Kúria visszatette a nyilasok által kinevezett elnökének portréját

Az indoklás szerint „a múltat nem lehet eltörölni, hanem fel kell dolgozni”.

A Kúria épületének egyik földszinti folyosóján ki van téve az összes eddigi elnök portréja. Az egyik képkeret azonban sokáig üresen állt, a következő felirattal:

„Dr. Szemák Jenő volt kúriai elnök arcképét a vészterhes történelmi időkben vállalt szerepe miatt nem állítjuk ki.”

Szemák Jenő portréja a Kúrián

Szemákot 1944 novemberében tették meg a nyilasok a Kúria elnökének, egy róla szóló tanulmány szerint székfoglalójának tartalma – elődjeivel ellentétben – akár „az új politikai berendezkedés mellett történt kiállásnak, egyfajta hűségeskünek” is tekinthető. 1945-ben először Sopronba, majd Németországba menekült, végül az Egyesült Államokban telepedett le, 1971-ben hunyt el.

A hvg.hu most arról számolt be, hogy Szemák arcképe nemrég visszakerült a Kúria folyosójának falára az alábbi kiegészítő megjegyzéssel:

„Dr. Szemák Jenő a nyilas hatalomátvételt követő alkotmányellenes kinevezését kényszerű szükség nélkül fogadta el. A Kúria kitelepítését Sopronba fenyegetést alkalmazva támogatta.”

A lap megkérdezte, hogy miért döntöttek Szemák fotójának visszahelyezése mellett, amire a Kúria azt írta, hogy hosszú tanácskozás után döntöttek úgy, hogy kiteszik a portrét, de hogy miért most döntöttek így, és ki rendelte el a kép visszarakását, nem közölték.

A Kúria végül azt a megoldást választotta, hogy a többi elnöknél kisebb méretű arcképet a már fent idézett, Szemák nyilas uralom idején betöltött szerepét tisztázó megjegyzéssel helyezte vissza a keretbe.

„Meggyőződésünk, hogy a múltat nem lehet eltörölni, hanem fel kell dolgozni, ezért nem lehet eltüntetni dr. Szemák Jenő képét a kúriai elnökök közül. Az eseményekkel, tényekkel – azokat az adott történelmi keretek között értelmezve – szembe kell nézni”

– írták a hvg.hu.nak küldött válaszban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp