Megszűnik a Miss Izrael szépségverseny 70 év után

Bár néhány korábbi királynő egyetért abban, hogy a versenynek megvoltak az előnyei, és sokan jelentős karriert futottak be, a vélemények megoszlanak arról, hogy fontos-e még ilyen versenyt rendezni napjainkban.

A Miss Izrael szépségversenyt idén nem rendezik meg, ezzel véget ér az 1950-ben kezdődött éves versenyek sora. Ennek következtében Izrael nem küld versenyzőt a Miss Universe nemzetközi versenyre sem januárban az Egyesült Államokba.

Sokféle reakciót váltott ki a döntés, amelyet számos kritika előzött meg az elmúlt években, amiért a nőket a fizikai megjelenésük alapján ítélték meg.

Sella Sharlin, Miss Izrael 2019 szerint a verseny sok lehetőséget ad a nyertesnek.

„Végeredményben ez a verseny platformot és helyet ad a nőknek, hogy vezessenek, kezdeményezzenek, és ne feltétlenül a szépségről beszéljenek” – mondta Sharlin.

Azt javasolta, hogy változtatni lehetett volna, például elhagyni a verseny fürdőruhás részét, és nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy “közönség elé álljanak, beszéljenek, vezessenek”.

Sivan Klein, a 2003-as verseny győztese, aki később a 12-es csatorna műsorvezetője lett, támogatta a törlést.

“Erzsébet királynő meghalt, és most a szépségkirálynő-versenyt eltemették” – mondta. “Határozottan nem a királynőnek való idő, de talán egy kicsit jobb idő nőnek lenni”.

A verseny szerinte “sekélyes. Okos kérdéseket tesz fel okos nőknek, bikiniben. Koronát tesz a fejükre és egyben plafont”.

Sivan Klein

Linor Abargil, akit 1998-ban koronáztak meg, és aki azóta ügyvéd és színésznő lett, miközben felvállalja az ortodox judaizmust, amely a nők szerény megjelenésére helyezi a hangsúlyt, egy múlt heti Instagram-bejegyzésben azt mondta, hogy ideje véget vetni a versenynek, írja a The Times of Israel.

“Egy nő nem egy test vagy egy arc, és a világon senkinek sincs joga kritizálni minket, vagy felmérni a súlyunkat, hogy az megfelel-e annak, ami a piacon van!” – írta. “Az emberek változnak, a világ változik, megengedhető, hogy kimondjuk, hogy tévedtünk, és továbblépjünk egy olyan világ felé, ahol a nők továbbra is irányítják a világot, de csak azért, mert ők azok, akik, és nem bármi más miatt”.

Linor Abragil

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp