Nem jelent akadályt a New York-i haszidoknak az utcákat elözönlő furcsa embertömeg

Szórakoztató videó terjed a közösségi médiában arról, ahogyan haszidok bámulatos ügyességgel kerülgetik az utcájukon áthaladó maraton résztvevőit.

A múlt hét vasárnap rendezték meg a New York City Marathont, a világ egyik legnagyobb sporteseményét, amelyen minden évben 50 ezer résztvevő szokott elindulni. A verseny útvonala hagyományosan olyan városrészeket is érint, mint például a Brooklynban lévő Williamsburg, ahol nagy számban élnek haszid zsidók, akiket nem igazán hoz lázba a futóverseny, és próbálják élni mindennapjaikat, amibe a városban való gyalogos közlekedés is beletartozik.

Ezt a gyalogos közlekedést nehezíti meg a folyamatosan áramló futók tömege, különösen, ha valaki közöttük szeretné átszelni az utat. Mivel a verseny résztvevői a kijelölt gyalogátkelő ellenére sem állnak meg előzékenyen átengedjék az átkelni kívánókat, így a haszidoknak nem maradt más opció, mint ügyes manőverezéssel úgy átszaladni a futók között, hogy egyrészt azokat se tartsák fel, másrészt épségben megússzák az akciót.

@jewishmemequeen

Our tribe is made up of professional dodgers. Credz @Jerba & JoJo . #jewish #jewishtiktok #nycmarathon #shul #synagogue #jewtok #hasidim

♬ Run – AWOLNATION

A fenti videón jól látható, ahogy haszidok gyakorlottan, kiváló ütemérzékkel és nem utolsósorban sokakat megszégyenítő sebességgel szelik át az úttestet, miközben nem mennek neki senkinek, és a maratonfutóknak még az amúgy nehezen felvett tempójukon sem kell változtatniuk.

A New York-i Maraton alapítója és legendája, Fred Lebow egyébként mindig jiddisül kiabálva próbálta a futók biztatására rávenni a verseny idején az út szélén ácsorgó haszidokat. Nem sok sikerrel.

A futók között lavírozó haszid zsidókat valószínűleg az sem nagyon érdekelte, hogy idén a nők mezőnyében egy izraeli versenyző futott be a második helyen.

A magyar holokauszt-túlélő, aki létrehozta a világ egyik legnagyobb sporteseményét – Kibic Magazin

Fred Lebow az idén 50. alkalommal elstartoló New York-i maraton megalapítója mindig jiddisül kiabált a bámészkodó helyieknek, amikor a verseny a város haszidok lakta részein haladt át. Idén november 7-én rendezték meg a New York City Marathont, amelyen a koronavírus-járvány miatt most csak 33 ezer futó indulhatott el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp