Uniós biztos: fel kell lépni a gyorsan terjedő antiszemitizmus minden formája ellen

Az Európai Unióban élő zsidók 25 százaléka érzi úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri.

Az antiszemitizmus nagyon gyorsan terjed az Európai Unióban, minden formája ellen fel kell lépni, különösen az olyan erőszakos szélsőségek ellen, akik célkeresztjében a zsidó közösség áll – jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Helena Dalli (Fotó: Európai Parlament / Wikimedia Commons)

Dalli a faji igazságosság, megkülönböztetésmentesség és rasszizmus elleni küzdelem az EU-ban című jelentést tárgyaló vitában elmondta: az Európai Bizottság két megközelítést is elfogadott a roma és zsidó közösség diszkriminációjának felszámolása érdekében, az uniós romastratégia mérföldkőnek számított, de a tagállamoknak még hatékonyabban kell fellépni a cigányellenességgel szemben.

A bizottság által tavaly elfogadott, mintegy 2 milliárd euró költségvetésű antiszemitizmus elleni stratégia, a többi között a zsidó kultúra és történelem népszerűsítését szorgalmazza, de legfontosabb célja, hogy a zsidó emberek biztonságos környezetben érezhessék magukat Európában – taglalta a biztos.

Dalli elmondta: a faji és etnikai diszkrimináció és a rasszista indíttatású zaklatás valamint erőszak jelentős méreteket öltött Európában, az Európai Bizottság megtesz mindent, hogy fellépjen a jelenséggel szemben. A fajgyűlölet elleni uniós cselekvési terv, amelyet két évvel ezelőtt mutatott be a testület, lefedi a rasszizmus összes formáját és hatékony intézkedéséket fektet le felszámolása érdekében.

„Mindenekelőtt fel kell ismerni, hogy a rasszizmus strukturális dimenzióval rendelkezik, ez a cselekvési tervünk alapja. Nagyon fontos, hogy a fajgyűlölet elleni küzdelem a főáramba kerüljön és tükröződjön minden szakpolitikánkban”

– emelte ki Helena Dalli. Ezzel kapcsoltban megjegyezte, hogy a bizottság személyi politikája terén is a sokszínűséget szorgalmazza, a testület tavaly első ízben gyűjtött az intézményen belül a munkatársakról anonim és önkéntes bevalláson alapuló adatokat, humánerőforrás politikájának javítása végett.

Az antiszemitizmus elleni küzdelemre irányuló stratégiát terjeszt elő az EU – Kibic Magazin

Az Európai Unió erősíti az antiszemitizmus elleni küzdelem terén Izraellel kialakított együttműködését, és világszerte előmozdítja a zsidó örökség újjáélesztését. Az antiszemitizmus minden formája összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és az európai életmóddal, ezért az Európai Bizottság uniós stratégiát terjeszt elő az antiszemitizmus elleni küzdelem fokozására és a zsidó élet jövőjének előmozdítására – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.

Kiemelte azt is, hogy a bizottság támogatja a tagállamokat a befogadó, egyenlőségen alapuló minőségi oktatási rendszerek kiépítésébe, 2014 óta több mint 2800 erre irányuló projektet finanszíroztak az EU-ban.

Az uniós parlamentben csütörtökön tárgyalt jelentés szerint a faji és etnikai kisebbségekhez tartozó közösségek nap mint nap a rasszizmus strukturális formáival szembesülnek az EU-ban. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének adatai azt mutatják, hogy a romák 41, az észak-afrikai hátterű személyek 45, a fekete-afrikaiak 39, valamint a zsidók 25 százaléka érzi úgy, hogy etnikai vagy bevándorló háttere miatt hátrányos megkülönböztetés éri.

„Az Európában széles körben elterjedt előítéletek a legmagasabb hatalmi szinteken táplálják a megkülönböztetést és az erőszakot”

– teszi hozzá az Evin Incir svéd szocialista EP-képviselő által indítványozott jelentés.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp