Volt, hogy náci karlendítéssel fogadták a vidéki iskolába látogató laudereseket

A Limmud Fesztivál harmadik napján zsidó civil szervezetek képviselői arról beszélgettek, hogy milyen hatása van a civileket korlátozó törvénynek, hogyan jelenik meg a zsidóság a közoktatásban, és mit tapasztalnak, amikor ellátogatnak egy-egy intézménybe, hogy ott a zsidóságról beszéljenek.

A tanárok helyzete, az oktatás ügye ma a legforróbb témák között található Magyarországon, tiltakozások, sztrájkok, tüntetések sokasága jelzi a probléma súlyosságát. Az idei Limmud Fesztiválon ebben a közhangulatban tartottak kerekasztal-beszélgetést Zsidóság az iskolákban címmel az oktatásban részt vevő, zsidó civil szervezetek képviselőinek részvételével.

Zsidóság az iskolákban, kerekasztal-beszélgetés a Limmud Fesztiválon (Fotó: Kibic)

Az oktatásra az utóbbi időszakban két jelentős esemény, a Covid-járvány, illetve az „LMBTQ-propagandát terjesztő” civil szervezetek iskolákból való kitiltása nyomta rá a bélyegét, ezért a beszélgetés is ezekkel az témákkal indult. A moderátor, Tóth László, az Apáczai Csere János Gimnázium tanára első körben arra volt kíváncsi, hogy miként érinti a civileket korlátozó törvény a beszélgetésben résztvevő szervezeteket, valamint hogyan sikerült visszatérni a megszokott kerékvágásba a járvány után?

„Vannak iskolák, ahol félnek, és vannak, ahol nem”

– osztotta meg a törvény hatásaival kapcsolatos tapasztalatait Lieberman Mária, a Centropa Alapítvány ügyvezetője, aki szerint az ő hálózatukban lévő tanárok vannak annyira lelkesek, hogy megoldják a civilek meghívását. Más lehet azonban az iskolavezetés vagy a fenntartó KLIK hozzáállása, akik részéről azért felmerülnek kérdések egy-egy szervezet meghívása kapcsán, hogy nem az „LMBTQ-propagandát” terjesztik-e. Attól függ, hogy a tanároknak mennyire van szabadságuk a civil programok behozatalát illetően.

Greskovics Bori, a Haver Alapítvány önkéntese úgy érzékeli, hogy űr keletkezett azáltal, hogy egyes szervezeteket nem hívhatnak meg az iskolák, és az olyan „biztonságosnak” ítélt szervezetekkel, mint a zsidó informális oktatással foglalkozó Haver próbálják meg ezt az űrt betölteni az intézmények.

A Lauder Iskola szerencsésebb helyzetben van az állami iskolákhoz képest. Az ott tanító Horváth Cecília szerint a civil szervezetek meghívása inkább a tanárok hozzáállásától függ. A Lauderben például megoldották, hogy a tiltottnak számító Élő könyvtár programjával ne az iskola falai között, hanem egy másik helyszínen ismertessék meg a diákokat. A gyerekek pedig fontosabb dolgokat tanulnak az ilyen alkalmakkor, mint mondjuk egy történelem órán.

„A törvénnyel kapcsolatban szerintem a legnagyobb probléma az, hogy nagyon sokan nem olvasták végig”

– mondta Pécsi Tibor történész, tanár, az Élet Menete Alapítvány szakmai vezetője, aki úgy látja, hogy a téma „túl lett hisztérizálva”. A törvény ugyanis azt írja, hogy ha a tanár jelen van, akkor azt hív meg az órájára, akit csak akar. Az iskolaigazgatókon viszont sok múlhat, hogy milyen szervezeteket engednek be az intézményekbe.

Lieberman Mária és Greskovics Bori (Fotó: Kibic)

A Covid időszakát a szervezeteknek sikerült maguk mögött tudni, és ha nem is ment könnyen, de már mindenütt visszatértek a korábbi, jelenléti programokhoz. Az online projektek utáni érdeklődés pedig jócskán alábbhagyott.

Tóth László a törvényhez kapcsolóan megjegyezte, hogy a jogszabály elég tágan fogalmaz, és inkább az önkontrollra és a megfélemlítésre helyezi a hangsúlyt. Nem jelöltek meg szervezeteket, akiket nem lehet az iskolákba hívni, így például, amikor a Havert meghívták az Apáczai Gimnáziumba, akkor is felmerült a kérdés, hogy szabad-e? És bár igaz, hogy a tanár azt hív meg, akit csak akar, de ha egy szülő feljelenti, mert az ő értelmezése szerint egy tiltott szervezet jött az iskolába, akkor a tanár mehet a bíróságra pereskedni.

Kell-e most érzékenyíteni a zsidóság felé? – érkezett a következő kérdés. Tóth László arról is megkérdezte a résztvevőket, hogy milyen előítéletekkel találkoznak az iskolai látogatások során, valamint mennyit számít az, hogy milyen iskoláról – állami, egyházi, vidéki vagy fővárosi – van szó?

Ha a lauderesek példáját vesszük alapul, akkor a fenti kérdésre mindenképpen igen a válasz. Horváth Cecília elmesélte, hogy a Laudernek volt egy Emlékezet rezonanciái elnevezésű érzékenyítő programja, amely keretében vidéki iskolákban mutatták be a zsidóságot. Az egyik egri helyszínen még náci karlendítéssel fogadták őket, de a lauderes diákok által tartott foglalkozást követően már „leesett a hályog a szemükről”, és azok a gyerekek, akik korábban még karlendítéssel „üdvözölték” a zsidó iskola tanulóit, felismerték, hogy

„ti is ugyanolyanok vagytok, mint mi”.

Greskovics Bori szerint az ilyen esetekben nem antiszemitizmusról, inkább az ismeretlentől való félelemről van szó. A Haver önkéntese azt tapasztalja az osztályokban feltett kérdésekből, hogy nincs megfelelő zsidóság-oktatás a tananyagban. A zsidóság nem csak a holokauszt idején volt jelen Magyarországon, a diákok fejében mégis csak a kötelező holokauszt-emléknaphoz, illetve az ismert sztereotípiákhoz kapcsolódnak a zsidók.

„Minden zsidó férfi hordja azt a kis izét?” – Kibic Magazin

A Haver Alapítvány már több mint tizenkét éve tart iskolákban interaktív foglalkozásokat, amelyeken a zsidósággal próbálja megismertetni diákokat. A Haver önkéntesei tisztában vannak azzal, hogy a világot nem tudják megváltani másfél óra alatt, de a lényeg nem is ez, hanem a párbeszéd kialakítása.

Felkészülés szempontjából nincs jelentősége, hogy egy vidéki szakközépiskolába, egy belvárosi gimnáziumba vagy éppen a Lauderbe megy Haver-programot tartani. Bárhol előfordulhatnak ugyanis nem várt szituációk, amelyekre reagálni kell. Az egyházi iskolák abban különböznek, hogy ott a Biblia-fókuszú, vallásos megközelítés miatt a diákok úgy tekintenek a zsidóságra, hogy

„nem különbözünk, csak másfele mentünk”.

Szintén változatos fogadtatásról számolt be Lieberman Mária, aki úgy látja a háttértudásban van különbség egy budai elitgimnázium és egy falusi iskola tanulói között, a nyitottság viszont mindenhol megvan. A Centropa Alapítvány ügyvezetője arról is beszélt, hogy a szervezet programjaival módszertant is visznek az iskolákba.

A gyerekeknek sokszor nem csak a megszerzett tudás jelent élményt, hanem az is, hogy egy napon keresztül egy projekten dolgozhattak a megszokott frontális oktatás helyett. A diákok „nyolc éven keresztül nem tapasztalták meg azt, hogy ők az osztályban egy csoportként működnek, feladatokat oldanak meg, beszélgetnek.” A Centropa vezetője szerint azért szomorú, ami a közoktatásban zajlik, mert

„a gyerekanyag még mindig reményt keltő, csak ami utána történik velük, az a nagy probléma”.

Pécsi Tibor meglepve hallotta, hogy a diákok nem rendelkeznek megfelelő előismerttel a zsidóságról, ugyanis 2011-ben, amikor a Holokauszt Emlékközpontban dolgozott, megkapták a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetét, amibe beleírták, hogy a történelem oktatásban legyen szó az ókori Izraelről, a középkori zsidó-keresztény együttélésről, a dualizmus kori zsidóságról, az emancipációról, a holokausztról, sőt a modern Izraelről is. Ráadásul ezek közül több az érettségi tételekben is szerepel, így egy felelős tanárnak foglalkozni kellene ezekkel a témákkal, ha jól fel akarja készíteni a diákjait.

Horváth Cecília szerint viszont, ha csak tananyagként találkoznak a diákok a zsidósággal, annak nincs sok értelme, mert úgy fognak rá emlékezni, mint mondjuk a mohácsi csatáról tanultak volna. A Haver és a Centropa programjaihoz hasonlókra lenne szükség, amelyek azt a pluszt adják a gyerekeknek, hogy ők maguk is tesznek valamit a tudás megszerzésének érdekében, véli a Lauder Iskola tanára. Azért is szükségesek az érzékenyítő foglalkozások, mert vidéken a diákok nem találkoznak zsidókkal az ismert okok miatt.

Ezzel szemben Pécsi Tibor úgy gondolja, hogy nem kell lebecsülni a tananyagban foglaltak jelentőségét, hiszen ez számon kérhető akár szülőként, akár társadalmi szinten. Vannak olyan képzések, amelyek segítenek a tanároknak abban felkészülni, hogy egy tananyagot úgy is be tudjanak mutatni, hogy arra a diákok ne csak tananyagként emlékezzenek. Az ilyen programokból kerülnek ki az olyan oktatók, akik meghívják az iskolákba például a Havert, a Centropát vagy az Élet Menete Alapítványt.

De mi történik azokkal az iskolákkal, ahová nem hívják meg a civil szervezeteket? Hogyan lehet elérni azokat a tanárokat, akik valamilyen okból kifolyólag nem érdeklődnek a téma iránt?

„Röviden: sehogy”

– kezdte a válaszát Lieberman Mária, aki elmondta, hogy a Centropa több száz fős tanári adatbázissal rendelkezik. Abban bíznak, hogy mindig fognak jelentkezni újabb és újabb tanárok az alapítvány programjaira. A tananyagon az iskolákban sokszor csak végigrohannak, és az hiába tartalmaz több, zsidósággal kapcsolatos témát, nem jut rá idő sok intézményben. A Centropa vezetője azt is el tudná képzelni, hogy a holokauszt oktatás keretében mutassák be azt, hogy a zsidóság a magyar társadalom integráns része volt.

Tóth László, Pécsi Tibor és Horváth Cecília a Limmud Fesztiválon (Fotó: Kibic)

Magyarország sokkal jobb helyzetben van azzal, hogy a NAT része a zsidóság története és a holokauszt, mivel ilyen egyetlen szomszédos országban sincs, mert így legalább megadja a lehetőséget arra, hogy lehessen erről beszélni, véli Pécsi Tibor. A Lauder, a Haver vagy a Centropa egy eszköz a nem zsidó iskolákban oktató tanárok számára arra, hogy elérjenek bizonyos célokat.

A közönségből érkező felvetésre, miszerint ne csak a történelem órákon, de más tantárgyak kapcsán is essen szó a zsidóságról az iskolákban, Lieberman Mária elmondta, hogy a Centropa képzéseire nem csak történelem tanárok jönnek el. Nyelvtanárok például sokat használják a szervezet online elérhető anyagait. Ezzel pedig sikeresen beviszik a zsidóság történetét a tanórákra, más kérdés, hogyan tudják ezt a tanárok integráltan használni.

Pécsi Tibor tapasztalata ezzel kapcsolatban az, hogy ha van egy érintett tanár, aki elkezd egy mozgalmat maga köré szervezni, akkor az iskola többi tanárának is egyértelművé válik, hogy az irodalom órán is elmondják, hogy miért kellett Radnóti Miklósnak munkaszolgálatra mennie. Az Élet Menete Alapítvány munkatársa úgy látja, hogy a jövő útja az lenne, ha a tanárokat sikerülne meggyőzni arról, hogy ne sérelmi politizálást folytassunk folyamatosan, hanem inkább kezdjék el azt csinálni, amiért tanárok lettek, ami egy gondolkodó, értelmező hozzáállás.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp