Lonah Salpeter a New York Maraton női mezőnyében szerezte meg az ezüstérmet.
Csupán hét másodperc hiányzott ahhoz, hogy az izraeli Lonah Salpeter az első helyen érkezzen célba a világ legnagyobb maratoni futóversenyének számító New York Maraton női mezőnyében. Hiába állt sokáig az élen, a végén az élete első maratonját futó kenyai Sharon Lokedi megelőzte, és hét másodperccel Salpeter előtt megnyerte a versenyt.
A Kenyában született, de atletizálni Izraelben kezdő Salpeter ezzel az eredménnyel remek évet zárt. Korábban bronzérmet szerzett az atlétikai világbajnokságon Eugene-ben, majd szintén a harmadik helyen végzett a müncheni Európa-bajnokságon 10 ezer méteren. A 33 éves futó két éve megnyerte a Tokió Maratont, 2018-ban pedig Európa-bajnok lett a 10 ezer méteres távon Berlinben.
A New York Maraton egyébként Fred Lebow, egy erdélyi zsidó holokauszt-túlélő kezdeményezésére indult el 1970-ben. Ma már több mint 50 ezer résztvevővel a világ egyik legnagyobb sporteseményének számít. Lebow történetéről ebben a cikkünkben írtunk korábban:
A magyar holokauszt-túlélő, aki létrehozta a világ egyik legnagyobb sporteseményét – Kibic Magazin
Fred Lebow az idén 50. alkalommal elstartoló New York-i maraton megalapítója mindig jiddisül kiabált a bámészkodó helyieknek, amikor a verseny a város haszidok lakta részein haladt át. Idén november 7-én rendezték meg a New York City Marathont, amelyen a koronavírus-járvány miatt most csak 33 ezer futó indulhatott el.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!