A világ legpiszkosabb embere azután halt meg, hogy megfürdött

A helyi lakosok szerint “Hadzsi bácsi” kerülte a friss ételt, és állati ürülékkel dohányzott.

“Hadzsi bácsit a nemzetközi média a “világ legpiszkosabb embereként” emleget, mivel több mint 60 évig nem fürdött. A férfi 94 éves korában nem sokkal az első fürdése után megbetegedett és meghalt – jelentette az iráni média.

Hadzsi, az iráni Fars tartomány déli részén fekvő Dezh Gah lakója volt, elkerülte a friss élelmiszerek fogyasztását. Mélyen hitt abban, hogy megbetegszik, ha fürdik, és a tisztaság károsítja az egészségét – mondta a körzet vezetője az iráni IRNA-nak. hírügynökség.

“Hadzsi bácsinak olyan arca volt, mint egy barlanglakónak, és még a hétköznapi emberek is azt hitték, hogy legalább száz éves” – írta az Iranian Fars hírügynökség nyomán a jpost.com.

Hadzsi elütött állatok húsát ette és állati ürülékkel teli pipát szívott. A helyi orvosok azt mondták, hogy a higiénia hiánya ellenére egészségesnek tűnt.

Az iráni Tasnim hírügynökség szerint Hadzsi rendszeresen lenyírta a szakállát úgy, hogy megégette, miközben egy autótükörben nézte magát. Egy “sírszerű gödörben” aludt, télen pedig egy egyszerű négyfalú kunyhóban lakott, amit a falubeliek építettek neki.

A helyi lakosok tisztelték őt és a tisztaság elkerülésére vonatkozó döntését, de néhány évvel ezelőtt egy fiatal csoport megpróbálta autóval a folyóhoz vinni fürdőzni. Amikor rájött, hogy meg akarják fürdeni, kiugrott a kocsiból és elszaladt.

Végül néhány hónappal ezelőtt a falubeliek rávették, hogy fürödjön meg. Nem sokkal ezután megbetegedett, és vasárnap meghalt.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp