Kivégzése helyszínétől nem messze kapott szobrot Szenes Hanna

A hősi halált halt költő mellszobrát a megújult Széna téren állították fel.

Szombaton adták a nagyközönségnek a megújult Széna teret, ahol többek között helyet kapott Szenes Hanna mellszobra. Az ejtőernyőst és költőt, Izrael nemzeti hősét az egykor a térrel szemben lévő Margit körúti katonai fogházban végezték ki 1944. november 7-én.

Szenes Hanna szobra a Széna téren (Fotó: II. kerület / Facebook)

„Fáskerti Zsófia alkotása Szenes Hannának állít emléket. A hősnő világszerte ismert, de itthon mostanáig nem kapta meg az őt megillető figyelmet. A verseket író budai lány a Baár-Madas Református Gimnázium zsidó diákjaként Palesztinában kezdett új életet, majd a II. világháború borzalmaival és a holokausztról érkező hírekkel szembesülve visszatért Magyarországra, hogy segítsen honfitársain. Életét áldozta azért, hogy másokat megmenthessen”

– írja a szobor kapcsán a II. kerületi önkormányzat honlapja.

A szobor talapzatán Szenes Hanna 1938-ban írt Most… című versének szövege olvasható.

Most…

Most, most szeretnék valamit mondani,
Valamit, ami több mint a szó,
Tarkább a színnél,
Zengőbb a rímnél,
Amit nem mondott előttem millió.

Valamit. Hallgat köröttem a föld,
Várakozón bámul rám az erdő,
Kíváncsi szemmel néz rám az ég is
Minden hallgat. És hallgatok én is.

Szenes Hanna emlékét Budapest VII. kerületében egy, a nevét viselő park őrzi, ahol 2020-ban nőnapon elhelyezték Kolodko Mihály őt ábrázoló miniszobrát is. Dombóváron pedig teret neveztek el róla.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp