Tanulj párban, és hívd segítségül a hagyományt a 21. századi dilemmáinkhoz

Régi zsidó hagyomány a párbeszédben tanulás. Most ezt a módszert gyakorolhatod, és vitathatsz meg 21. századi kérdéseket a Bálint Ház új Hevruta online és offline tanfolyamán, amelyre október 16. és 31. között lehet regisztrálni.

A JCC Budapest – Bálint Ház a New York-I Hadar Institute-tal partnerségben várja mindazoknak a jelentkezését, akik szívesen tanulnának egy tanulópárral olyan szövegeket, melyek megmozgatják a fantáziát, kérdéseket vetnek fel és beszélgetésre, vitára hívnak.
Nem kell előzetes tudás, nem kell még csak az sem, hogy legyen párja a jelentkezőnek. A Bálint Ház mindent biztosít ehhez, szöveget, kérdéseket, párt.

Az első nyitó alkalom november 10-én, csütörtökön 17-től 19 óráig lesz a Bálint Házban és online bejelentkezéssel. Ezután a párok döntik el, mikor, hogyan tanulnak, kávézóban vagy online, hetente egy vagy kéthetente másfél órát. November közepétől hanukáig négy szöveggyűjteményről lehet beszélgetni, vitatkozni.

A téma pedig:
• Megosszam vagy ne osszam? A közösségi média új kihívásokat hozott az életünkbe. Mi az, amit megosztunk magunkról, a családról, gyermekeinkről? Milyen képet látunk és láttatunk? A zsidó hagyomány szövegeiben ilyen modern kérdésekről is találunk véleményeket, gondolatokat, kérdéseket, útmutatást.
• Mit gondoltak őseink, rabbijaink ezekről a dilemmákról? Kaphatunk – e tőlük támpontokat vagy csak újabb kérdéseket találunk majd?

Jelentkezz és megtudod.
Regisztráció: október 16 – 31-ig

A részvétel díja 4000 Ft, amiből 1000 Ft-ot az ukrán menekültek megsegítésére fordírunk.
• Diákoknak és nyugdíjasoknak ingyenes a részvétel

REGISZTRÁCIÓ

Mi a hevruta?
A hevruta párbeszédben tanulás. Hagyományosan tanulópárok tanulták és tanulják a zsidó szövegeket, szembesítik szövegértésüket egymással, változnak és változtatnak egymáson a véleményükkel, gondolataikkal, kérdéseikkel. Hevruta azt jelenti: barátság, partnerség. Különösnek tűnhet nekünk, akik többnyire a porosz rendszerű oktatási rendszerben szocializálódtak, hogy tanár nélkül is lehet tanulni, de az igazi változás az emberek közötti interakcióban történik. Mindenki hozza a maga szemszögét, tapasztalatát, világnézetét és mindezeknek a találkozása, néha ütközése, ütköztetése, véleményünk megvédése a másikéval szemben elvezet a szöveg (és egyben önmagunk) mélyebb megértéséhez.
A zsidó tanulás nem egy hatalmas tényanyag megemésztéséről szól. A zsidó tanulás dinamikus és alakító élmény. Amikor ketten leülnek egymással szemben, lehetőséget teremtenek maguknak a gondolkodásra és fejlődésre.

 

 

 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp