A májusban elnyert közel 10 milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően az iskola hatszorosára növelheti a beiratkozók számát.
Az egyetemet 2018-ban vette át az EMIH az előző tulajdonostól. Az MFE-nek jelenleg mintegy 700 nappali tagozatos diákja van, akiknek csak mintegy 15%-a zsidó.
A májusban elnyert 10 milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően az iskola közel hatszorosára növelheti a beiratkozók számát. A Milton Friedman Egyetem terjeszkedni szeretne, és „a magyar egyetemi élet egyik főszereplőjévé” válhat – mondta Bodnár Dániel, az egyetem elnöke.

Az EMIH azt reméli, hogy az Askenáziumnak nevezett zsidó tanulmányok tanszéken bővíteni tudja a hallgatók számát, és egy nemrégiben készült jelentés szerint végül rabbiképzőt is nyitni szeretne.
„Ezt kétféleképpen is megtehetjük: zsidó tanulmányokat kínálunk, de egyszerűen azzal is, hogy kiváló minőségű egyetemet hozunk létre, erős közgazdasági, kommunikációs, üzleti adminisztrációs és matematikai tanszékekkel, mert a zsidó diákok hagyományosan ezekhez vonzódnak”
– mondta Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a jta.org-nak a neokohn.hu beszámolója szerint.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!