Nagyapjától tanult héberül a friss Nobel-díjas amerikai közgazdász

Ben S. Bernanke, Douglas W. Diamond és Philip H. Dybvig a bankok szerepének és pénzügyi krízishelyzetek kutatásáért részesül a közgazdasági Nobel-díjban.

Három amerikai kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat az idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint, írja az MTI.

Az Akadémia indoklása szerint Bernanke, Diamond és Dybvig fektette le az 1980-as évek elején annak a modern bankkutatásnak az alapjait, amely tisztázza, miért vannak bankok, hogyan lehet őket kevésbé sebezhetővé tenni a válságok során, és hogyan súlyosbítja a bankok összeomlása a pénzügyi válságokat. Munkásságuk nagy gyakorlati jelentőséggel bír a pénzügyi piacok szabályozásában és a pénzügyi válságok kezelésében.

A 68 éves Ben Shalom Bernanke, egykori Fed-elnök, a Brookings Institution tagja, a dél-karolinai Dillonban nőtt fel. Bernankééké egyike volt a térség kevés zsidó családjának, a helyi Ohav Shalom zsinagógába jártak. Ben anyai nagyapjától, Harold Friedmantól tanult héberül, aki hivatásos előimádkozó, sahter és hébertanár volt.

Ben Bernanke (Fotó: Medill DC / Wikimedia Commons)

Ben Bernanke munkássága során az 1930-as évek nagy gazdasági válságát, a modern történelem legsúlyosabb gazdasági válságát elemezte. Többek között kimutatta, hogy a válság elmélyülésében és időbeni elhúzódásában maguk a bankrohamok is döntő szerepet játszottak.

A bankok összeomlásával ugyanis értékes információk vesztek el a hitelfelvevőkről, amelyeket aztán nem lehetett egyhamar újra előállítani. Ezzel pedig súlyosan sérült az az össztársadalmi érdek, hogy a megtakarításokat hasznos termelő beruházásokba lehessen irányítani.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp