Az ok a zarándokokban keresendő, akik a csodarabbi sírját látogatják szinte egész évben, és ez új lendületet adott a környéknek.
A környező településekhez képest háromszoros áron, 30-40 millió forintért árulnak Bodrogkeresztúron Kádár kocka házakat, de a 100 millió forint feletti ingatlanár sem ritka. A HVG információi szerint a rabbiház melletti kockaházat például több mint 150 millió forintért értékesítették, hogy aztán lebontsák.
Az árak az elmúlt években kezdtek el nőni, ahogy egyre több embert kezdett vonzani a csodarabbi, Reb Steiner Saje sírja. A helyieknek ez nagy lehetőség, mert ha eladják a házukat, akkor egy másik településen tudnak venni másikat, ráadásul még pénzük is marad, amiből rendezhetik a hiteleiket, életüket.
A haszid zsidó közösség évek óta jár Reb Steiner Saje (1851–1925) egykori lakhelyére. A rabbi nemcsak a zsidóság, hanem a keresztény lakosság körében is híres volt, gyakran messze földről is felkeresték tanácsért. A tetteit legendák őrzik, mint ahogy híres lett a karosszéke is, amiből szinte soha nem állt fel. A csodarabbikutja.hu szerint csak pénteken este feküdt ágyba, máskor hívei és vendégei rendelkezésére állt, vagy imádkozott.
Bodrogkeresztúrra egész évben érkeznek zsidó zarándokok, de a csúcsüzem áprilisban van, ilyenkor nem ritka, hogy akár tízezres tömeg is érkezik a faluba, ami káoszt okoz. Ezért több fejlesztés is zajlik a környéken, hogy megfelelő kereteket tudjanak teremteni a helyiek és a zarándokok számára is.
A HVG szerint a közeljövőben kezdik meg a rabbi zsinagógájának korhű újjáépítését; az épületet a világháború után az állam elkobozta, és előbb egy kerámiagyár raktára lett, majd leégett és elbontották. De kábelcsere is folyik a faluban, és megújult a katolikus és a református templom is, illetve tornatermet építettek az iskolához.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!