A rabbi, aki szereti az embereket, és akit mindenki szeret

50 éves lett Verő Tamás főrabbi épp jom kipur napján. A Mazsihisz is köszöntötte a főrabbit, ezt közöljük itt.

A Szarvasról induló fiú. 

Aki elsősorban azért lett rabbi, mert szerette az embereket, a gyerekeket, a fiatalokat, az időseket. Aki komolyan vette a hagyományos zsidóságot, de nem rontotta el senki játékát, mindenkit értett és semmi, de semmi rosszindulat és hatalomvágy nem volt benne, kimaradt a belharcokból, a pozícióosztásból, senkinek nem mondta meg, hogyan éljen, végezte a dolgát, kreatívan, szorgalmasan és kedvesen. Az, ha egy rabbi kedves, tulajdonképpen nem olyan nagy dolog és valamiért itt és most, a Verő Tomi-féle évtizedekben mégis az.

A védjegye ez a kedvesség.

És még valami, a közösségteremtő közösség a védjegye, a tandemrabbiság.

Már évek óta, évtizedek óta együtt intézi a Frankel és a BBYO ügyeit Bán Lindával, aki megújította a rebecen szerepkörét vele együtt két egyenrangú fél munkálkodása teszi párosukat az egyik leghatékonyabb közösségszervező erővé a magyar zsidó életben.

A sokat emlegetett fiatal rabbik már régen nem annyira fiatalok, Verő Tomi lassan a 120 évre remélt idő feléhez ér, de ő tényleg fiatal rabbi fél évszázaddal a születése után is.

A Verő Tomi. 

Akinek a főrabbiság nem ismérve, a doktori fokozat nem ismérve, aki nem komoly szeretne lenni, hanem hasznos és jó.

Kedves. 

Aki mesét olvas és bármicvóra készít, alternatív ros hásánát szervez, aki szereti, amit csinál és jól érzi magát benne, aki azzal vigasztal, hogy kész kedves mondatokat mondani, nem az a fontos, amit mond, hanem az, ahogy mondja, ez a szövetség, amelyet kötött velünk, kedves, laza szeretetre.

A Talmud emlegeti, hogy a rabbik egyike úgy vélte mindenről, ez is jóra válik majd, valami jó csak kijön belőle. Náhum is Gámzu bizakodása, tiszta kedvessége talán Verő Tomiban éledt újjá. És bármi is történik ezután, az, hogy ő itt van, mindig jó lesz majd sok mindenre számunkra.

Isten éltesse az 50 éves Verő Tomit!

 

Az eredeti cikk itt található.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp