Az elmúlt 5782-es év nehéz volt Izrael és a világ számára

De azért történtek jó dolgok is. Újévi visszatekintő.

A Ros Hashana 5783 tegnap este, szeptember 25-én napnyugtakor kezdődött és szeptember 27-én, kedden éjfélkor ér véget. Ezen az ünnepen nemcsak a zsidó újévet, hanem az univerzum születését is köszöntjük – 10 nap, a bűnbánat és a megújulás, amely Jom Kippurkor, a zsidó naptár legszentebb napján csúcsosodik ki.

Az elmúlt 5782-es év nehéz volt Izrael és a világ számára. Noha úgy tűnik, hogy kilábalunk a COVID-19 világjárványból, történt néhány nyugtalanító globális fejlemény – a hét hónappal ezelőtti orosz ukrajnai inváziótól az új iráni nukleáris megállapodásról szóló bécsi tárgyalásokig.

Történelmileg erre az évre esik II. Erzsébet királynő halála, aki rekordot állított 70 éves uralkodásával (a francia XIV. Lajos csaknem két évvel tovább uralkodott), és ekkor kezdődött egy új korszak fiával, III. Károllyal.

Izraelben viharos időszaknak lehetünk tanúi, mivel az ország kevesebb mint négy éven belül az ötödik választására készül (az első 2019. április 9-én volt). Ros Hashanah előtt megszigorították a biztonsági intézkedéseket, mivel az ország a palesztin terrorizmus újjáéledésével is szembesül.

De azért vannak jó hírek is

Pozitívum, hogy az izraeli gazdaság a fellendülés jeleit mutatja. A Központi Statisztikai Hivatal például arról számolt be, hogy augusztusban az elmúlt négy év legmagasabb szintjére emelkedett a foglalkoztatási ráta, írja újévi cikkében a Jerusalem Post.

Izrael kapcsolatai az arab és muszlim államokkal jól alakulnak – különösen az Öbölben –, amint azt legutóbb a Bahreinnel kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalások, valamint Jair Lapid miniszterelnök keddi New York-i találkozója bizonyítja török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal. 2008 decembere óta az első ilyen találkozó.

Liz Truss brit miniszterelnök szerdán az Egyesült Nemzetek Szervezetében Lapidnak elmondta, hogy felülvizsgálja országa nagykövetségének Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, ami szintén örvendetes fejlemény lenne.

Annak ellenére, hogy Lapid az ENSZ Közgyűlésén a palesztin államiságot támogató beszédet mondott, továbbra is feszült a viszony Izrael és a Palesztin Hatóság között. És bár a két fél között van együttműködés a biztonság és a kereskedelem terén, diplomáciai szinten van még mit javítani.

Noha Izraelt továbbra is fenyegeti Irán és Szíria, valamint a Hamász és a Hezbollah, az ország vezetése reméli, hogy a közeljövőben sikerül megkötni egy tengeri határmegállapodást az Egyesült Államok közvetítésével Libanonnal – ez a megállapodás a „regionális stabilitás javára válik” Lapid nemzetközi szóvivője szerint.

Az iráni megállapodás kapcsán az Egyesült Államokkal fennálló nézeteltérések ellenére a kétoldalú kapcsolatok Jeruzsálem és Washington között olyan erősek és szorosak, mint valaha. Mindkét ország megerősítette elkötelezettségét az iránt, hogy az izraeli útlevéllel rendelkezőket „a lehető leghamarabb” bevonják az Egyesült Államok vízummentességi programjába.

Miközben azért imádkozunk, hogy véget vessünk a tragikus háborúnak Ukrajnában és más konfliktusterületeken, beleértve a Közel-Keletet is, eszünkbe jut Ephraim Mirvis brit főrabbi imája:

„Mindenható Isten, erősítsd meg azok kezét, akik békét, nem háborút keresnek. Hozz harmóniát ott, ahol ellenségeskedés van, megkönnyebbülést, ahol fájdalom, és reményt, ahol kétségbeesés van.”

Shana tova

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp