Nem kívánt gyerek volt Schobert Norbi

Nem tudni, hogy a fitneszguru a nemrég módosított abortusztörvény miatt érezte-e fontosnak, hogy beszéljen erről a kérdésről. Az aktuálpolitikai célzásoktól sem visszariadó celeb mindenesetre most a szokásosnál óvatosabban fogalmazott.

„Nem jó érzés úgy megszületni kétkilósan, koraszülöttként, hogy az embernek nincs apukája”, mondta Schobert Norbi vasárnap a közösségi oldalán.

A közel félórás felvételen a fitneszguru beszélt a gyerekkoráról, rendőri majd sportemberi karrierjéről, illetve az élete nehézségeiről is, kezdve azzal, hogy elárulta: az édesapja nem akarta őt – szúrta ki az rtl.hu.

„Igazából én egy nem kívánt terhességből születtem meg. Édesanyámnak volt egy férfi az életében, akit nagyon szeretett, de nem vállalt be engem, mint gyereket, és igazából ha az ember az anyaméhben már úgy nevelkedik, hogy ő nem kell erre a világra, az nem egy jó érzés” – mondta Schobert, hozzátéve: az édesanyja a körülmények ellenére is úgy döntött, felneveli, ebben pedig a fitneszguru nagyanyja és mostohanagyapja is segítette.

Kapcsolódó cikkünk:

Norbi néhány éve tudta meg, hogy a nácik ölték meg a nagyszüleit – Kibic Magazin

Édesapjával felnőttként, 35 évesen találkozott először, és ő ekkor mesélt neki a családi tragédiáról. A nácik ölték meg apai nagyszüleit Schobert Norbinak a második világháborúban. Norbi sokáig a vér szerinti édesapját sem ismerte, harmincöt éves volt, amikor először találkozott Bauer Sándor fotográfussal, akivel végül a haláláig közeli kapcsolatban maradt.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp