A zsidó fotográfusnő, aki elsőként fotózott aktot itthon

Máté Olga fotóművészt az egyik legjelentősebb műtermi portréfotográfusként tartották számon a 20. század elején. Mégis magányosan és elfeledve halt meg.

A művész Mauthner Olga néven született 1879-ben Szigetváron, asszimilálódott zsidó polgári családban. Nevét később változtatta meg Máté Olgára. Ambiciózus nő lévén nem ült sokáig a babérjain: 1908-ban pár évre Németországba költözött, 1911-ben már nemzetközileg is ismert művésznek számított.

Még ebben az évben díjat nyert Londonban a The London Salon of Photographyn, rá egy évre pedig Stuttgartban. 1914-ben munkája elismeréseként megkapta a New York-i Professional Photographers Society díszoklevelét.

Máté Olga

„A század elején indult fotós generáció legtehetségesebb nőtagja volt… Korának vérbeli haladó asszonya, álmai, vágyai Kaffka Margit hőseihez, magához az írónőhöz teszik hasonlóvá. Anya, független asszony, művész akart lenni, az élet teljességét e három együttes megvalósulásában kereste. Ahhoz, hogy élete sikeresnek nevezhető, sokban hozzájárult választott hivatása, a fényképészmesterség” – írta róla E. Csorba Csilla A kísérletezéstől az önmegvalósításig. Magyar fotográfusok a századfordulón. című könyvében.

Az egyik kedvenc modellje Kaffka Margit volt, akit számtalanszor megörökített fényképezőgépével.

Nemcsak hozzá fűzte barátság, hanem kora meghatározó alakjaihoz, például a magyar feminista mozgalom vezetőjéhez, Bédy-Schwimmer Rózsához, a kiváló írónőhöz, Erdős Renée-hez és Ferenczy Noémi goblein- és festőművészhez, akik mind-mind részt vettek a nőmozgalomban.

Munkássága úttörőnek számított a női akt ábrázolásában: elsőként fotózott nőket meztelenül a női test szépségét, esztétikumát állítva a középpontba.

Halála után több mint húsz évvel fedezték fel ismét képeit: 1987-ben egy Rómában rendezett kiállításon negyvenhárom fotóját mutatták be, másik tizenhét magyar fotográfusnő munkáival együtt. Újrafelfedezéséhez hozzájárult E. Csorba Csilla 1977-ben kiadott monográfiája is.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp