A debreceni rabbi felesége el akart költözni a városból, de aztán találkoztak két zsidó családdal

Az izraeli főrabbi közreműködésével avatott rabbit és közösségi házat Debrecenben az EMIH.

A Debrecenben már évek óta rabbiként működő Faigen Sámuelt a Pásti utcai zsinagógában avatták rabbivá. Az eseményen a haon.hu beszámolója szerint Faigen rabbi arról beszélt, hogy nem volt egyszerű a számukra, amikor a családjával 12 éve a városba költöztek. Úgy érezték, nagyon messze vannak az otthonuktól, semmi nem ment jól és nehéz volt a gyerekeknek zsidó iskolát találni.

Faigen Sámuel rabbi (Fotó: zsido.com)

„A feleségem vissza akart költözni. Megbeszéltük, hogy megadjuk az ittlétnek az utolsó lehetőséget. Kértünk az Örökkévalótól jelet arra, hogy itt van a helyünk. Azt mondtuk, ha találkozunk két zsidó családdal, amelyben gyerekek is vannak, maradunk. Négy napon belül megismertünk két ilyen családot, akikkel korábban nem találkoztunk. Jelet kaptunk, hogy nem vagyunk egyedül”

– emlékezett vissza a rabbi.

A rabbi avatásán beszédet mondott még David Lau, Izrael askenázi főrabbija, aki ezt megelőzősen Semjén Zsolttal találkozott a Karmelitában. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Horovitz Tamás, a Mazsihiszhez tartozó Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, valamit Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A Hajdú-bihari lap arról is ír, hogy a rabbiavatást követően a jelenlévők megnyitották a Piac utca 5-7. szám alatti Zsidóházat, ahol néhány hónapja már üzemel egy kóser étterem, mostantól azonban közösségi házként fog funkcionálni, ahol hitéleti, kulturális és oktatási programokra kerül majd sor. Horovitz Tamás elmondta, hogy a közösségi háznak otthont adó, az Aranybika szálloda egykori mosodaépületét állami támogatásból újították fel.

Menő kóser étterem nyílt Debrecenben – Kibic Magazin

Izraeli fűszerekkel, brit bárányhússal, és a közel-keleti modern konyha világával kívánja felpezsdíteni a vidéki gasztrovilágot Debrecen új, kóser étterme, a Hamsza. A színvonalért Ahron Faigen főszakács felel. „Nem lesz magyaros étel a menüben, mert szerettem volna egy olyat létrehozni, ami teljesen új a debreceni, és remélem, az országos gasztro-kínálatban is” – mondja Ahron Faigen a Bennem Élő Eredetnek adott interjúban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp