Megérkezett Magyarországra az új amerikai nagykövet

A fajsúlyos amerikai diplomata korábban úgy nyilatkozott, hogy meg kell küzdeni a Magyarország kormányát érő orosz befolyás problémájával.

Az Egyesült Államok Magyarország és a magyar emberek barátja – mondta David Pressman a budapesti amerikai nagykövetség élére jelölt diplomata pénteken.

A diplomata péntek délelőtt érkezett meg Budapestre és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy nehéz időket élünk, és nehéz időkben minden eddiginél fontosabb, hogy a barátok összetartsanak.

„Ugyan nagy lehet a politikai zaj körülöttünk, de ez egy fontos pillanat a régióban és a világon, és ahhoz, hogy ezt jól csináljuk, szükségünk van egymásra” – fogalmazott.

David Pressman, aki fajsúlyos diplomatának számít, korábban a szenátusi meghallgatásán még úgy nyilatkozott, hogy meg kell küzdeni a Magyarország kormányát érő orosz befolyás problémájával, és ennek nyíltan hangot is fog adni. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány szándékos és tudatos döntésének tartja a sajtószabadság, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének a korlátozása, a sérülékeny társadalmi csoportok elleni fellépést.

A nyilatkozata nem maradt válasz nélkül. Szijjártó Péter külügyminiszter így reagált a szavaira:

„Tisztelettel várjuk a nagykövet urat, mert akárkit küld ide az Egyesült Államok elnöke, mi őt az Egyesült Államok képviselőjének tartjuk. Amikor én nagyköveteket küldök más országokba, én nem azért küldöm őket, hogy helytartók legyenek, hogy belebeszéljenek – hogy ne durvább kifejezést használjak – a célállomásul szolgáló ország belpolitikai viszonyaiba.”

David Pressman zsidó családban nőtt fel. A New York Egyetemen végzett 45 éves jogász számos ponton kötődik a Demokrata Párthoz. Dolgozott Madeleine Albright néhai külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként, majd Barack Obama elnöksége alatt. Joe Biden jelölte budapesti nagykövetnek.

Kapcsolódó cikkünk:

Új amerikai nagykövet: Magyarország orosz befolyás alatt áll – Kibic Magazin

David Pressman fajsúlyos diplomata, aki szerint szántszándékkal hozott, tudatos döntés a sajtószabadság, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének a korlátozása, a sérülékeny társadalmi csoportok elleni fellépés. A Fehér Ház két hónapja jelentette be, hogy azt a 45 éves diplomatát jelöli az Egyesült Államok budapesti nagykövetének, aki a budapesti hivatali elődeitől, például Colleen Belltől és David Cornsteintől eltérően David Pressman fajsúlyos diplomatának számít.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp