Egymillió forintot adományozott a helyi kórháznak a Miskolci Zsidó Hitközség

A miskolci hitközségnél további jótékonysági rendezvények megtartását tervezik.

Jótékonysági koncertet szervezett a Miskolci Zsidó Hitközség a helyi Művészetek Házában, amelyen a Budapest Klezmer Band szórakoztatta a közönséget. A rendezvényen gyűjtött egymillió forintos felajánlásokat nemrég ünnepélyes keretek között adták át a szervezők a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház intézmény képviselőinek, írja a boon.hu.

Deutsch Miklós, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója és Grósz Endre, a hitközség ügyvezetője és alelnöke (Fotó: boon.hu)

Dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója a borsodi lapnak elmondta, hogy mostani pénzadományból a nővérszállóhoz és a Gyermekegészségügyi Központ sürgősségi részlegéhez bútorokat és egyéb berendezéseket vásárolnak majd.

Grósz Endre, a Miskolci Zsidó Hitközség ügyvezetője és alelnöke arról számolt be, hogy a kezdeményezést a Mazsihisz is támogatta. További tervük pedig, hogy egy másik műsort is elhoznak Budapestről Miskolcra és ennek teljes bevételét is a megyei kórháznak fogják felajánlani.

Zajlik az élet a miskolci hitközségben a jobb sorsa érdemes zsinagóga árnyékában – Kibic Magazin

Deutsch Miklósnak, a Miskolci Zsidó Hitközség elnökének nagy álma, hogy megújulni lássa a város közel 160 éves zsinagógáját, amely jelenleg nincs használható állapotban. Attól függetlenül, hogy ez az álom megvalósul-e, vagy sem, a közösséget működtetnie kell tovább.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp