Távozik az OR-ZSE első világi rektora, Vajda Károly

Élénk viták, belháborúk kísérték 2018-as kinevezését. A neológia zászlóshajójává kívánta tenni az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetemet az elmúlt 4 évben.

Élénk viták, belháborúk előzték meg és követték az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) új rektorának 2018-as kinevezését. Vajda Károly célja az volt, hogy a rabbiképző feladatát magasabb hatásfokon tudja ellátni. Vajda kinevezésekor arról beszélt, hogy az OR-ZSE zászlóshajó lehet a neológia megújulásában. Fontosnak tartotta a szakstruktúra áttekintését, a modernizációt, a jövő iránt nyitott léptékű változásokról beszélt. Jelezte, hogy az iskola akkreditációja megújításra szorul,

„Ez új szerepkört jelöl ki az egyetem számára, amelyben helyt kell állni. Ki kell alakítani a neológ képzési arculatot, és ezt vonzóvá és színvonalassá kell tenni”, jelentette ki még 2018-ban.

Vajda Károly irodalomtörténész, vallásfilozófus egyetemi oktató a tudományos élet területéről érkezett az egyetem élére. Ő volt az első világi személy az OR-ZSE élén az intézmény 140 éves fennállása óta.

Lapunk úgy tudja, Frölich Róbert országos főrabbi volt a rektor egyik legnagyobb kritikusa, aki ellenezte Vajda kinevezését.

„Prof. Dr. Vajda Károly rektor az elmúlt években a vállalt feladatait mindenki megelégedésére maximálisan teljesítette. Az elmúlt időszakban mind az OR-ZSE, mind a Doktori Iskola akkreditációja sikeresen lezárult. Az Egyetem nemzetközi kapcsolatai kiszélesedtek és elmélyültek. A 2018-ban vázolt program nagyban megvalósult, ezért 2022. szeptember elsejei hatállyal Vajda Károly rektori időszaka véget ér”, írja a mazsihisz.hu csütörtöki közleményében.

A vezetési feladatokat az egyetem két rektorhelyettese, Dr. Balázs Gábor általános rektorhelyettes és Dr. Biró Tamás tudományos rektorhelyettes látja el a továbbiakban, így az Egyetem zavartalan működése biztosított.

Az SZMSZ-ben meghatározott rektori funkciókat az általános rektorhelyettes, azaz Balázs Gábor tölti be.

Kapcsolódó cikkünk:

„Az OR-ZSE zászlóshajó lehet a neológia megújulásában” – Kibic Magazin

Élénk viták, belháborúk előzték meg és követték az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) új rektorának kinevezését. Az új rektor tegnapi bemutatkozásán azt mondta, ki kell alakítani a neológ képzési arculatot, ezt vonzóvá és színvonalassá kell tenni. Célja, hogy a rabbiképző feladatát magasabb hatásfokon tudja ellátni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp