Zsidó szervezetek kérik Kövér Lászlót, hogy távolíttassa el a Horthy-szobrot a Parlamentből

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Mazsihisz is arra kéri a házelnököt, hogy intézkedjen a Dúró Dóra irodájában felállított Horthy-szobor ügyében, ami miatt az izraeli nagykövetség is tiltakozik.

„A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közösségét mélységesen megdöbbentette és felháborította, hogy az Országgyűlés épületében felállításra kerülhetett Horthy Miklós szobra

– olvasható a Mazsike közleményében.

A szervezet szerint „ez a szoborállítás olyan jelkép, amelyet minden tisztességes és jóérzésű magyar állampolgár elutasít. Ez ütközik a kormány által hirdetett zéró toleranciával és az Alaptörvényben rögzített elveinkkel is. Sérti minden áldozat emlékét.”

Dúró Dóra: Fontosabb, hogy Horthy mit tett a magyarságért, mint az, hogyan viszonyult a zsidósághoz – Kibic Magazin

Az sajnos már nem derült ki, hogy a Mi Hazánk országgyűlési képviselője szerint a zsidók a magyarság részei voltak-e. A Mi Hazánk sikeresen felavatta Horthy Miklós mellszobrát Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének irodájában. Kövér László házelnök azzal az indokkal nem tiltotta meg a szoboravatást, hogy nincs semmilyen belső szabály arra nézve, hogy a képviselők milyen szobrokat helyeznek el az irodájukban.

„Elfogadhatatlan számunkra a Házelnök állásfoglalása, mert nem magánlakosztályról, hanem a magyar államiság szimbólumáról, a Parlament épületéről van szó. Értetlenül állunk az előtt, hogy a demokratikusan megválasztott, felesküdött, tisztességes gondolkodású képviselők, pártállástól függetlenül, személyes jelenlétükkel nem akadályozták meg a Magyarországra szégyent hozó, nyíltan neonáci tettet” – írják.

„A Mazsike megítélése szerint ez a szoborállítás erősíti a kirekesztő gondolkodást, konfliktust szít a szomszédainkkal és a szövetségeseinkkel. Veszélyezteti a biztonságot és mélységesen elítélendő a békés együttélés elvei alapján.” Ezért azt követelik,

„hogy ezt a nemzetközi szégyenfoltot, az Országgyűlés alelnökének irodájában felállított Horthy szobrot a Országgyűlés elnöke azonnal távolíttassa el!”

Hasonlóan fogalmazott közleményében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), amely szintén arra kéri Kövér László házelnököt, hogy a kormányzat által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia jegyében, valamint az Alaptörvény szellemében intézkedjen a Horthy-szobor Parlamentből való eltávolításáról.

Kálmán Olga: Náciknak nincs helyük a Parlamentben – Kibic Magazin

A Mi Hazánk parlamenti képviselői Horthy-szobrot állítanak kedden a Parlamentben Észak-Erdély visszacsatolásának évfordulóján. „A Demokratikus Koalíció álláspontja, hogy aki úgy gondolkodik, mint egy náci, aki úgy érvel, mint egy náci, és aki nácibarát államfő előtt tiszteleg, és neki állít emléket, az maga is náci.

A Mazsihisz szerint „a Parlament a magyar nemzet szimbolikus épülete, ezért sem ott, sem azon kívül nincs helye egy olyan ember szobrának, akinek a regnálása alatt emberek százezreit fosztották meg alapvető emberi jogaiktól, aki meggyőződéses antiszemitaként és Hitler szövetségeseként száz- és százezrek tragikus haláláért felelős, és aki az ország történetének egyik legnagyobb katasztrófájába kormányozta hazánkat.

„A Horthy-szobor parlamenti elhelyezésében kifejeződő Horthy-kultusz rombolja a demokráciát Magyarországon. A 600 ezer magyar állampolgár deportálásáért és meggyilkolásáért, valamint a doni hadsereg százezer katonájának elpusztulásáért felelős államfő sem ma, sem a jövőben nem lehet referenciaszemély a magyar politikában”

– írja közleményében a Mazsihisz.

Izrael magyarországi nagykövetsége egy Facebookon közzétett nyilatkozatban fejezte ki tiltakozását a Horthy-szobor-állítása miatt. Ebben a következőket írják:

„Nehéz elképzelni, hogy a modern Magyarországon, Európa szívében még mindig vannak olyan politikai körök, amelyek egy olyan személy dicsőítésével vannak elfoglalva, aki több százezer magyar állampolgár, köztük a zsidó közösség többségének embertelen szenvedéséért és haláláért is felelős. NINCS helye és toleranciája az antiszemitizmusnak és az antiszemita eszméknek.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp