Holokauszt-túlélő orvosprofesszor lett Makó díszpolgára

A Londonban élő világhírű neurológus, Lantos Péter kapta meg idén a Makó város díszpolgára címet.

„Épp a névnapomon kaptam egy telefont. A polgármester, Farkas Éva Erzsébet hívott, hogy elmondja, idén én kapom a díszpolgári címet”

– mesélte a Délmagyarnak a makói születésű, jelenleg Londonban élő nyugalmazott orvosprofesszor. Lantos Péter az idegsejtek kóros elváltozásait kutatta, fő szakterülete az Alzheimer-kór volt.

Lantos Péter Farkas Éva Erzsébet polgármester, Lázár János miniszter között (Fotó: Délmagyar)

Lantos Péter 1939-ben született Makón, szülei Leipniker Sándor és Somló Ilona voltak. 1944-ben, amikor Lantos öt éves volt, a családjával együtt a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták. „A sors véletlene volt, hogy túléltük” – mondta a holokauszttal kapcsolatban.

„A mi vonatunk Auschwitz előtt Ausztriába vitt bennünket, ahol voltunk néhány hónapot, majd Bergen-Belsenbe kerültünk. Persze az sem volt egy úttörőtábor: édesapám ott halt éhen, a bátyámat munkatáborba vitték, aki több nagybátyámmal együtt a Don-kanyarban fagyott meg”

– tette hozzá Lantos, aki Sínek és sorsok címmel önéletrajzi regényt is írt, amelyben feleleveníti a vészkorszakhoz kötődő emlékeit. Lantos professzort 2020-ban a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki a holokauszt oktatásáért és tudatosításáért tett törekvéseinek elismeréseként.

Az 1969-ben Angliába disszidáló Lantos Péter a Délmagyarnak arról is beszélt, hogy a mai napig sok minden Makóhoz köti, és ez nem csak a zsidóságával van összefüggésben. Jó szívvel gondol vissza iskolai éveire a városban, valamint nagyon szeret a Maros-parton sétálni, ami a gyermekkor szabadságát idézi fel számára.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp