Jávor Pál, a mozi első bálványa nem félt szembeszállni a Harmadik Birodalommal

Előtte tisztelegve mutatják be augusztus 28-án a Nekem Jávor című előadást többek között Kamarás Iván, Csonka András, Miller Zoltán szereplésével a Kongresszusi Központban.

Az ellenállhatatlan, gyöngéd szerelmes, a jóképű, mulatozó dzsentri azonban, ha a helyzet úgy hozta, nagyon bátor ember volt.

Jávor Pál Aradon született elszegényedett nemesi családban. Nagykamaszként Dánia felé vette volna az irányt, hogy ott filmsztár legyen, de végül Budapesten a magyar film legendája lett.

Színházi karrierje meglehetősen sok hullámvölggyel tarkított pálya volt az első években, aztán 1929-ben jön a film, az első félig-meddig hangosfilm igazán „JávorPálos” címmel: „Csak egy kislány van a világon”. És innen többé nincs megállás: férfiikon, hősszerelmes, sármőr, a magyar tömegkultúra első bálványa.

Felesége Landesmann Olga lett, egy két gyermekes zsidó nő, akit végig védett – a kollégái mellett – a Magyarországot megszálló náciktól. A nyilas hatalomátvétel után ismét letartóztatják, Sopronkőhidára, majd Németországba kerül.

Megviselt, amikor hazaér, de még nem törik meg, csak akkor, amikor úgy látja, hogy ebben az új világban számára nem sok babér terem. Sem itt, sem Amerikában. Hazajön Kádár Magyarországára, de már itt sem találja a helyét. Az ’50-es évek végén halt meg Budapesten.

Előtte tisztelegve rendezik meg augusztus 28-án a Nekem Jávor című előadást a Kongresszusi Központban, ahol Csonka András, Varga Viktor, Nyári Kálmán, Veréb Tamás, Váradi Gyula és Miller Zoltán mellett Kamarás Iván is fellép, és annyi bizonyos, hogy az 1940-ben bemutatott, Tóparti látomás című filmben is felhangzó, Álmaimban valahol című nótát is előadja, amely ezer szállal köthető Jávor Pálhoz.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp