Budapestre érkezik a bécsi vészkorszakot bemutató kiállítás

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban megnyíló, A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a soa című kiállítás bemutatja a Bécsben élő zsidók üldöztetését, szegregációját, majd deportálását Ausztria Németországhoz történt csatolása után.

Az Osztrák Kulturális Fórum közvetítésével jutott el a Holokauszt Emlékközpontba az a kiemelkedő kutatók által jegyzett kiállítás, amely Bécs a nemzetiszocialista államban betöltött és az antiszemitizmust gerjesztő szerepét járja körül.

Antiszemita feliratok egy bécsi kávéházon 1938-ban

Az 1938-ban Adolf Eichmann által létrehozott Zsidó Kivándorlás Központi Hivatala 1941-ben létrehozta a zsidó lakosság gettókba, megsemmisítő táborokba és haláltáborokba való deportálásának szervezeti modelljét. Ezzel párhuzamosan a zsidó önsegítést és egyes személyek bátor ellenállását is bemutatja a kiállítás. Rávilágít a soáról való hallgatásra is, amely a háború utáni Ausztriában számos tettest megvédett a felelősségre vonástól.

A bécsi Heldenplatz-on, a köztársaság központi terén már bemutatott vándorkiállítás azt közvetíti, hogy a soára való emlékezés társadalmunk jelenének és jövőjének feladata, valamint, hogy az antiszemitizmus és rasszizmus elleni küzdelem még ma is kimondottan aktuális.

A kiállítás megnyitójára 2022. augusztus 23-án 16:30-kor kerül sor az Emlékközpont zsinagógájában. A megnyitón a tárlatot Dr. Heidemarie Uhl, az Osztrák Tudományos Akadémia kutatója, a kiállítás egyik szerzője ismerteti. A megnyitót követően, 17 órától résztvevők egy panelbeszélgetésen ismerhetik meg a történtek hátterét és azokat a történelmi párhuzamokat, amelyek 1944 tavaszától a magyar zsidóságot is elérték.

A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a soa című kiállítás 2022. augusztus 23-tól október 14-ig látogatható a Holokauszt Emlékközpontban.

64 ezer kőbe vésett név állít emléket a holokauszt ausztriai áldozatainak – Kibic Magazin

Bécs új holokauszt-emlékműve minden egyes meggyilkolt gyereknek, nőnek és férfinak név szerint állít emléket. Bécsi kirándulásunk során éppen az Osztrák Nemzeti Bank mellett lévő Ostarrichipark felé sétáltunk, ahol ovális alakzatban elhelyezett kőfalakat pillantottunk meg a tér közepén. Közelebb lépve az is látszódott, hogy a kőfalakon nevek sorakoznak. Rengeteg név.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp