A Zsidó Állam megálmodójáról készít sorozatot a Shtisel alkotója

A minisorozat a tervek szerint Herzl Tivadar személyes naplóin alapul majd.

Ori Elon, a Shtisel írója és társalkotója jelenleg egy életrajzi minisorozaton dolgozik Herzl Tivadar osztrák-magyar íróról, aki jelentős szerepet játszott a modern Izrael állam megalapításában – tudta meg a Deadline.

Herzl Tivadar

A lap információi szerint az egyelőre még kezdeti stádiumban lévő sorozat Herzl személyes naplóin alapul majd, és a cinikus drámaíróból egy nemzet vezetőjévé válásának krónikája lesz. Elon együttműködik a projektben Inbar Nacht-tal, aki a sorozat forgatókönyvét finanszírozza.

Herzl Tivadar a zsidó történelem kiemelkedő alakja, akit Izrael állam megálmodójának tartanak. Herzl 1860-ban született középosztálybeli zsidó szülők gyermekeként Budapesten, és pályafutását az újságírásnak és az irodalomnak szentelte. Egy bécsi újságnál dolgozott, mielőtt tudósító lett Párizsban, ahol Alfred Dreyfus peréről tudósított.

Az esemény cionistát csinált Herzlből, aki akkoriban úgy vélte, hogy a zsidóknak szükségük van egy saját nemzetre. Megalapította és elnöke lett a Cionista Szervezetnek, a független zsidó állam létrehozására irányuló modern politikai mozgalomnak.

Ori Elon leginkább a Netflixen látható Shtisel című sikersorozat társalkotójaként és írójaként ismert, amelyet Yehonatan Indursky-val közösen hozott létre. A sorozat Jeruzsálem egyik ultraortodox negyedében élő haredi család mindennapjait mutatja be. Az izraeli sorozat főszereplői Michael Aloni, Dovale Glickman, Neta Riskin, Sasson Gabai és Shira Haas.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp