Díjat kapott a 99 éves magyar zsidó háziorvos, aki még ma is betegeket gyógyít

Dr. Körmendi István holokauszttúlélő. Még ma is az otthonában fogadja a betegeket, most életműdíjat kapott a Zsidó Nemzeti Alaptól.

Körmendi Istvánnak holokauszttúlélőként számtalan alkalommal kellett a saját életéért is küzdenie kellett. A háziorvos azonban még jelenleg is praktizál, otthonában fogadja a betegeit.

Körmendi István 1923-ban született Budapesten, családjával 1929-ben költöztek abba a lakásba, ahol jelenleg is él, és ahol háziorvosi rendelője is található. II. világháború idején munkaszolgálatra hívták be, majd Budapesten bujkált, a háború után, 1950-ben sikerült végre befejeznie az orvosi egyetemet, kórházakban dolgozott mielőtt 1957-ben átvette édesapja háziorvosi praxisát.

„A 99 évesen is a betegekért élő, gyógyító szakember története igazi sikertörténet: nem csak ragyogó eredménnyel végzi a munkáját, hanem szakadatlanul örömét is leli benne” – mondta  Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete.

Körmendi István most díjat kapott a munkásságáért a Zsidó Nemzeti Alaptól (Keren Kayemeth LeIsrael), amely nemrég nyitott irodát Budapesten.

97 évesen is praktizál a holokauszt-túlélő háziorvos – Kibic Magazin

Körmendi István zsidó származása miatt csak a háború után tudta befejezni az orvosi egyetemet. A gyógyítás a szenvedélye, és addig szeretné folytatni, ameddig csak bírja. Közel 300 ember tartozik Körmendi István háziorvos I. kerületi praxisába, amelyet még édesapjától örökölt meg. A 97 éves holokauszt-túlélő Körmendi valószínűleg a legidősebb ma is aktív háziorvos Magyarországon, akinek saját bevallása szerint szenvedélye a gyógyítás.

Kobi Davit, a Zsidó Nemzeti Alap – Magyarország és Közép-Európa elnöke a szervezet nevében nyújtotta át a nagy presztízsű Jeruzsálem Medál nevű kitüntetést Körmendi doktornak, Ronnie Vinnikov, a Zsidó Nemzeti Alap – Jeruzsálem fejlesztésért felelős vezetője pedig egy oklevelett adott át. Így, dr. Körmendi István neve is bekerült a zsidó történelem elmúlt száz évének legrangosabb eseményeit és legfontosabb személyeit fölvonultató Aranykönyvbe (Golden Book).

„Jóleső érzés egy majd’ hatezer éves kultúrájú népből származónak tudni magamat. Egy népből, amely az emberi civilizációt a tudományok és a kultúra értékeivel gazdagította, és teszi ezt az idők végezetéig. Diaszpórában élő magyar zsidóként magam is igyekeztem-igyekszem megőrizni és tovább éltetni ezt a hagyományt” – mondta Körmendi István a díj átvételekor.

Ronnie Vinnikov, Dr. Körmendi István, Yacov Hadas-Handelsman , Kobi Davit. Event Photography and Videography Services

Kapcsolódó cikkünk:

A legnagyobb izraeli zöldszervezet nyitott irodát Budapesten – Kibic Magazin

A Zsidó Nemzeti Alap nevű szervezetet 1901-ben hozták létre magyar és közép-európai gyökerekkel rendelkező aktivisták. Az alapítók iránti tisztelet is szerepet játszott abban, hogy most Budapesten hozta létre egy közép-európai regionális irodát. Izraeli viszonylatban a legnagyobb, globálisan pedig az egyik legrégebben alapított zöldszervezet nyitott irodát Budapesten.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp