A keresztény egyházak nem mondanak semmit Orbán fajkeveredéses beszédéről

Egyedül a zsidó vallási vezetők reagáltak a nagy port kavart tusványosi gondolatokkal kapcsolatban.

A telex.hu megkereste a Magyar Katolikus, Rerformátus és Evangélikus Egyházat is Orbán tusványosi beszédének azon részével kapcsolatban, ahol a fajok keveredéséről nyilatkozott a következőképpen:

„…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak. (…) Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni…”

Egyedül az evangélikusok válaszoltak a telex.hu kérdésére, de ők is csak annyit, hogy nem kívánnak kommentálni politikai megnyilatkozásokat.

A zsidó közösség részéről viszont többen megszólaltak.

Többek között Frölich Róbert országos főrabbi azt mondta, csak egyetlen faj él a földön, a Homo sapiens sapiens. Hozzátette: eddig sem politizált, ezután sem szeretne, de az általános emberi értékek mellett, a rasszizmus, antiszemitizmus, xenofóbia és gyűlölködés ellen ezután is ki fog állni.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleményében azt írta, komoly aggodalmat keltett a zsidó közösségen belül Orbán Viktor beszéde.

Köves Slomó, a kormánnyal jó viszont ápoló EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija úgy fogalmazott: „a zsidó-keresztény civilizáció egyik alapértéke, hogy Isten minden embert a maga képmására teremtett. Így már csak ezért is kifejezetten szerencsétlen szóhasználat fajokról meg fajok keveredéséről beszélni.”

Orbán beszéde után a Magyar Tudományos Akadémia több tagja petícióban tiltakozott, azt írták: „Az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos, katasztrófák sorát okozó eszmerendszert idéz fel.”

A kormányfő pár nappal később, az osztrák kancellárral való találkozója során önkritikát gyakorolt. Orbán Bécsben arról beszélt, bevándorlásellenes politikusként definiálja magát, de ez számára nem faji vagy biológiai kérdés, hanem kulturális. „A civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogyan az most van”, és néha előfordul, hogy félreérthetően fogalmaz – mondta.

Orbán korábban viszont még „félázsiai származékok”-ként hivatkozott a magyarokra. A 2019-ben a kizárólag török eredetű nyelveket beszélő ázsiai országokat tömörítő Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján például arról beszélt, hogy „sok magyarban van kipcsak vér”. A kipcsak egy középkori török nép, Orbán valószínűleg a kunokat jelölhette ezzel a névvel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp