Zsidó szervezetek tiltakozása ellenére árvereztek el Hitlerhez köthető náci relikviákat

Hitler aranyórája már gazdára talált, de Eva Braun kutyájának horogkeresztes nyakörvét is szívesen vinné valaki.

A 2-4 millió dolláros kikiáltási árnál jóval kevesebbért, 1,1 millió dollárért (kb. 420 millió forint) kelt el Adolf Hitler aranyórája egy Maryland államban tartott árverésen, írja az MTI. Az aukciót annak ellenére tartották meg, hogy több zsidó szervezet hevesen tiltakozott ellene.

Az Alexander Historical Auctions nevű aukciósház közlése szerint az órát a belevésett birodalmi sassal és horogkereszttel a náci párt tagjai ajándékozták Hitlernek 1933-ban. A háború után a tárgyat egy francia katona találta meg a diktátor berchtesgadeni rezidenciáján 1945. május 4-én, négy nappal öngyilkossága után. Az óra utána évtizedeken át a katona családjának birtokában volt.

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) levélben követelte az árverés lefújását, mondván, a Hitler tulajdonából származók tárgyak elárverezése nem segíti elő a náci rémtettekből való okulást. Az ilyen tárgyaknak szerintük múzeumokban a helyük, nem pedig aukciókon.

Az árverésen dollárszázezrekért keltek el más náci relikviák is. Egy birodalmi sas a berlini birodalmi kancelláriából 200 ezer dollárért ment el, egy bronz íróalátétet pedig, amelyen Hitler aláírta a határ menti cseh területek bekebelezéséről szóló Müncheni Egyezményt, 290 ezer dollárért ütöttek le.

Eva Braun kutyájának nyakörve

Az árverés még tart, licitálni lehet például Eva Braun skót terrierjének horogkeresztekkel kirakott nyakörvére, amelyen egy „wau-wau” felirat is olvasható. Ez a licit jelen állás szerint 4000 dollárnál tart. Hitler cukorkás tálját pedig éppen 2000 dollárért vinné el valaki.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp