Kóser csók a Kabinban – Zsidó zene és izraeli filmek a Népszigeten

Csütörtökönként a 4. Izraeli Filmnapok keretében izraeli filmeket vetítenek, amelyek előtt zsidó zenei koncertekkel várják az érdeklődőket a Népszigeten lévő Kabinban.

A program:

Július 28. csütörtök


20:00 Koncert: Tzomet Band


A Tzomet zenekart 2006-ban jött létre Szentkirályi György vezetésével. Zenéjükben a zsidó zene különböző stílusai keverednek. A szefárd (spanyol) és mizrahi (közel-keleti) stílusú dalok egyszerre szólalnak meg a kelet-európai klezmer hangjaival. A zsidó népi hagyomány mellett modern izraeli dalok feldolgozásai is megtalálhatók repertoárjukban

21:00 Film: Kóser csók

Amikor két izraeli nő beleszeret egy német nőbe, illetve egy palesztin férfiba, káosz üti fel a fejét. Maria Németországból Tel-Avivba utazik, és amikor megérkezik szerelme, Shira lakásába, egy, a lánykérést illető aprócska ballépés mitikus méreteket öltő romantikus utazássá terebélyesedik. Találkozásukat követően mindkettőjük családja a közös, ám eltérően megélt történelmi múlt és a kétségbeejtő közös jövő kilátásai között kezd vergődni, és közben a másik szerelmespár is szembesül egy olyan töréssel, amelyet csak a romantika hidalhat át. És ekkor megérkezik Shira könyörtelen, független, komisz nagyanyja, Berta, hogy a végsőkig próbára tegye a szeretet és a konfliktuskezelés határait. Hogy alakul a szerelmesek sorsa, akik nem illenek össze, de mégis összetartoznak?
 A filmet először a 2021-es Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon mutatták be Magyarországon.

 

2022. augusztus 04. csütörtök

20:00 Koncert: Hamsa Band

Szenvedélyes keleti dallamok, keserédes latin balladák, több ezer éves hagyományokat megidéző liturgikus dalok egyedülálló judeo folk-rock hangszerelésben ébresztik fel a múltat a Hamsa Zenekar csütörtöki koncertjén.

21:00 Film: Vágyódás (Ga’agua)

Néha egy történetet könnyebb a végén kezdeni. Ariel, a középkorú tanár élete a feje tetejére áll, amikor kiderül, hogy húsz évvel korábban egy volt tanítványától gyermeke született. „Nem mehetünk vissza és kezdhetjük újra, de itt és most újrakezdhetjük” – vallja a az életet befolyásoló választások útvesztőjében a főszereplő. A Vágyódás 2017-ben a legjobb film díját nyerte el az Ophiron, Izrael első számú filmes seregszemléjén.

 

2022. augusztus 11. csütörtök

19:00 Koncert: Pandzarisz Dina

Pandzarisz Dina, a szefárd zsidó zene hazai nagykövete, aki csodálatos énekhangjával varázsol el minket az Észak-Afrikai, mediterrán zsidó közösségek világába.

20:00 Film: Megbocsátás (Mechila) – A vetítés a film magyarországi premierje!

Helyszín, a háborús Dél-Izrael. Időpont: a zsidó új év eleje. A zsidó vallási törvények szerint ez a megbocsátás és a bocsánatkérés időszakának tíz napja. Nissán, egy ortodox zsidó, úgy érzi, hogy nem tud tovább élni, ha nem szerez megbocsátást barátjától, Saúltól.

Helyszín: Kabin, Budapest, Zsilip u., 1044 (Népsziget)

A programok ingyenesek. A filmeket magyar felirattal vetítik.

A 4. Izraeli Filmnapok szervezői: Izrael Állam budapesti Nagykövetsége és a Kabin


Támogatók: Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, JCC Budapest – Bálint Ház, Izraeli Kulturális Intézet

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp