Végleg eltűnhet az Auschwitzban meggyilkolt gyerekek cipőiből emelt halom

Mintegy 8000 pár cipő porladhat szét a közeljövőben, amennyiben nem sikerül hamarosan konzerválni az állapotukat.

Auschwitz egyik jelképe, a meggyilkolt gyerekek cipőiből emelt halom omladozik. Az idő vasfoga nem kíméli a régi tárgyakat, amelyek természetes bomláson mennek keresztül. A Ynet szerint az Auschwitz-Birkenau Alapítvány ezért sürgősen mintegy félmillió eurót próbál összegyűjteni a 8000 pár széteső állapotban lévő gyerekcipő megőrzésére, attól tartva, hogy állagvédelem nélkül egyszerűen eltűnnek a világból.

Fotó: Keith Gandy / Wikimedia Commons

A halálba tartó nőktől, férfiaktól és gyerekektől elkobzott, megkopott cipőkből álló halmok az auschwitzi borzalom egyik jól ismert szimbólumai. A holokauszt sok áldozata ismeretlen, a cipők, ruhák és bőröndök pedig néma, valódi és egyedi bizonyítékai létezésüknek.

A cipők elporladnak, és nincs időnk néhány évet várni. Most meg kell elvégezünk a konzerválásukat” mondta a Ynet-nek Wojciech Soczewica, az Auschwitz-Birkenau Alapítvány igazgatója, aki szerint a mentési művelet nagyjából két évig fog eltartani. Amennyiben sikerrel járnak, a konzervált darabokat egy új kiállításon mutatják majd be a nagyközönségnek.

Minden áldozat tragédia, de a gyerekek különösen. Ezek a cipők tárgyi bizonyítékai az ellenük elkövetett bűncselekményeknek. Az elmúlt két évben az állagmegőrzés sikeres volt, néhány gyerek nevét sikerült felfedeznünk”

tette hozzá Soczewica.

Magyar nyelvű dokumentumokat találtak Auschwitzba deportált gyerekek cipőiben – Kibic Magazin

Az Auschwitz Múzeum munkatársai állagmegóvási munkálatokat végeztek a cipőkön, amikor különféle dokumentumokra és kéziratokra bukkantak a talprészbe rejtve. Több kézzel írt szöveget és gépelt dokumentumot fedeztek fel az Auschwitz Múzeum munkatársai, amikor állagmegóvási munkákat kezdek végezni a gyűjteményben található gyerekcipőkön. Korábban is kerültek már elő a cipőkbe helyezett papírdarabok, amelyeket talpbetétnek vagy szigetelőanyagnak használtak a cipők viselői.

Az igazgató elmondta, hogy a közösségi finanszírozási kampány elindításával az alapítvány 50 ezer eurós adományt kapott egy német cipőgyártótól. „A történelemben ez az első alkalom, hogy az alapítvány egy németországi magáncégtől kapott adományt” – árulta el Soczewica. Most további 400 ezer eurót próbálnak összegyűjteni.

Soczewica szerint a cipők jó állapotban vannak megőrizve, de a lebomlási folyamatot csak lassítani tudják, megállítani nem. „Ez a küldetésünk. Ezt kérik tőlünk a túlélők. Nem az a célunk, hogy a tárgyak gyönyörűek legyenek, azt szeretnénk elérni, hogy úgy nézzenek ki, ahogyan 1945-ben. Ezért nem használhatunk vegyszereket a tisztításukra” – magyarázta Soczewica a Ynet-nek.

„A cipők lassan eltűnnek, és a mi feladatunk ennek a folyamatnak a lelassítása, hogy még a jövő nemzedékei is láthassák a kiállításokon. A legtöbb esetben minden egyes tárgy az utolsó bizonyíték egy auschwitzi fogolyról, akinek nincs neve, vagy más nyoma”

– hangsúlyozta az alapítvány igazgatója.

Fotó: Ingo Mehling / Wikimedia Commons

Az egykori koncentrációs táborban 40 szakember dolgozik az állagvédelmen, közülük nyolcan Ukrajnából menekültek, nekik az alapítvány munkát ajánlott fel az auschwitzi laboratóriumokban, ahol a tábor működésének időszakából származó autentikus tárgyakat őrzik. A konzervátorok munkája elengedhetetlen hogy meghosszabbítsák ezeknek a tárgyaknak az élettartamát.

Soczewica a napokban azért érkezett Izraelbe, hogy pénzt gyűjtsön az állagmegőrzési munkálatokhoz. Az Auschwitz-Birkenau Alapítvány további célja, hogy 200 millió eurót gyűjtsön össze, amelyet ingatlanokba és kötvényekbe fektetnek be, és az ebből származó nyereséget a tábor megőrzésére fordítanak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp