Teherán “képes atombombát építeni” – mondja Khamenei tanácsadója

Ugyanakkor Joe Biden múlt heti izraeli látogatása során semmilyen konkrét ígéretet nem tett arra, hogyan kívánja megfékezni az iráni nukleáris törekvéseket.

Teherán műszakilag képes atombombát készíteni, de még nem döntötte el, hogy megépítse-e – mondta Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tanácsadója vasárnap az al-Dzsazíra arab szolgálatának.

Teherán közvetlenül reagál Izraelre is, ha biztonságát veszélyeztetik – írja a jelentés a tanácsadóra hivatkozva.

“Néhány nap alatt 60%-ra dúsítottuk az uránt, és könnyen előállíthatunk 90%-os dúsítású uránt… Iránnak megvannak a technikai eszközei egy atombomba előállításához, de Irán nem döntött az atombomba megépítéséről” – mondta Kamal Kharrazi.

Háttér

2018-ban Donald Trump volt amerikai elnök felmondta Teheránnak a világhatalmakkal kötött 2015-ös nukleáris megállapodását, amely feloldotta az Iránnal szembeni gazdasági szankciókat cserébe azért, hogy Irán leállítja az urándúsítási tevékenységét. A paktum felmondásának oka az volt, hogy Teherán továbbra is atomfegyverek előállítására törekedett.

Irán régóta tagadja, hogy nukleáris fegyvereket akarna előállítani, mondván, hogy csak polgári energiafelhasználásra finomítja az uránt, és kijelentette, hogy a nemzetközi megállapodás megszegése visszafordítható, ha az Egyesült Államok feloldja a szankciókat és újra csatlakozik a megállapodáshoz, írja a jpost.com.

Március óta elakadtak az Irán és Joe Biden elnök adminisztrációja közötti közvetett tárgyalások, amelyek célja, hogy Washington és Teherán ismét összhangba hozzák a nukleáris egyezményt.

Kharrazi azt mondta, Teherán soha nem fog nyugati és azok közel-keleti szövetségeseinek diktátuma szerint dönteni a rakétaprogramjáról és regionális politikájáról.

Khamenei ajatollah

A múlt héten Joe Biden izraeli látogatása során stratégiai partnerséget írt alá az USA és Izrael Irán nukleáris programja és regionális agressziója ellen, kijelentve, hogy megakadályozzák, hogy Irán atomfegyvert szerezzen. Ugyanakkor a kivitelezésben már nem voltak egyformák az álláspontok.

Izrael szerint katonai fenyegetés szükséges ahhoz, hogy Irán meghátráljon, az USA viszont továbbra is a diplomáciai utat tartja előnyösnek. Lapid azt is javasolta Bidennek, hogy szabjanak Iránnak határidőt a 2015-ös iráni megállapodáshoz való visszatérésről szóló tárgyalások befejezésére, és azt mondta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali szankciókat kell alkalmaznia. De ezekben a konkrét kérésekben nem tudtak a felek megállapodni.

A New York Times múlt havi jelentése szerint a natanzi atomkomplexumtól délre egy új iráni nukleáris létesítmény épül.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp