Felejtsd el a kávét: ezt kell meginnod minden reggel

Aislinn Cambridge táplálkozási szakértő elárulja, mit kell innunk reggel, hogy energikusabban kezdjük a napot, és azt is, hogy lefekvés előtt mennyivel érdemes abbahagyni az evést.

Mindannyian tudjuk, milyen érzés nagyon korán felkelni úgy, hogy nincs elég energiánk a nap indításához.

Aislinn Cambridge, egy ír táplálkozási szakértő és terapeuta azt állítja, hogy van egy ital, amely csodákat tud tenni, és amitől reggel a legjobban érezhetjük magunkat. Ráadásul az ital elérhető, olcsó és könnyű elkészíteni.

Mi a titka annak, hogy jól induljon a napod?

Köztudott, hogy a sok víz ivása valóban segít karban tartani a testünket, de Cambridge azt állítja, hogy az igazi titok az, hogy facsarjunk ki egy fél citromot, és adjuk hozzá egy pohár forró vízhez, írja a jpost.com.

“Van egy dolog, amit mindannyiunknak meg kell tennünk, amint felkelünk az ágyból, ez pedig az, hogy vizet iszunk. Ez stimulálja a testet és csökkenti a vérnyomást” – magyarázta, majd hozzátette: “Ha még több energiát szeretnénk, igyunk forró vizet facsart citrom levével. Higgyék el, csodát fog művelni.”

Mikor érdemes enni lefekvés előtt?

Aislinn következő tippje, hogy az utolsó napi étkezésünk legalább három órával lefekvés előtt legyen. Így a szervezet jobban megemészti az ételt lefekvés előtt.

Elmagyarázta: “Ha megeszed a vacsorát, és megpróbálsz aludni utána egy-két órát, az bántja a szervezetedet, mivel nehéz lesz feldolgozni az ételt. Emésztőrendszer ilyenkor lelassul, az étel pedig negatívan befolyásolja az alvást és a hangulatot. Szóval vacsorázz három-négy órával lefekvés előtt.”

Harmadik fontos tippje, hogy kerüljük a mesterséges édesítőszereket, amikor cukorra vágyunk.

Azt állítja, hogy egyesek úgy érzik, hogy a mesterséges édesítőszerekkel készült sütemények fogyasztása egészségesebb, de ez rosszabb, mintha két normál cukorral készült sütit fogyasztanánk.

A „diétás” italok mesterséges összetevőket tartalmaznak, amelyeket szervezetünk nem tud feldolgozni, így károsabbak és pusztítóbbak, mint a cukrot tartalmazók.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp