EP: Az európai értékek rendszerszintű veszélyben vannak Magyarországon

Magyarországon nem biztosított a tömegtájékoztatás sokszínűsége, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, és a kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem sem, az EP-bizottság szerint.

Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket – állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).

A 47 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal és 2 tartózkodással elfogadott jelentéstervezetben a képviselők aggályukat fejezték ki egyebek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségével, valamint a bírák jogaival és a korrupcióval kapcsolatban.

Véleményük szerit Magyarországon nem biztosított a magánélet és az adatok védelme, a véleménynyilvánítás szabadsága, benne a tömegtájékoztatás sokszínűsége, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve a szexuális kisebbségek jogait, valamint a kisebbségek, köztük a romák és a zsidók jogai, ahogy az e kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem sem.

Az EP szakbizottsága aggasztónak találta a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogainak védelmét Magyarországon, valamint a gazdasági és szociális jogok érvényesülését is.

A LIBE szerint a “magyar kormány szándékos és szisztematikus erőfeszítéseket” tesz az uniós szerződésben rögzített európai értékek aláásására.

A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni visszaélések elleni küzdelem terén, és hangsúlyozták: az uniós szerződés 7-es cikke – amelynek alapján úgynevezett jogállamisági eljárás indítható valamely tagállam ellen – nem követel egyhangúságot az európai értékek súlyos megsértésével fenyegető egyértelmű kockázat azonosításához.

A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére. Szorgalmazták, hogy az uniós végrehajtó testület ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alap pénzeinek folyósítását lehetővé tevő magyar tervet mindaddig, amíg Magyarország teljes mértékben nem teljesíti az európai szemeszter valamennyi vonatkozó ajánlását, és végre nem hajtja az Európai Unió Bíróságának, valamint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) valamennyi vonatkozó ítéletét.

Az EP LIBE bizottsága szerint ki kell zárni a finanszírozásból azokat a magyar kohéziós programokat, amelyek hozzájárulhatnak az uniós forrásokkal való visszaéléshez vagy a jogállamiság megsértéséhez.

A bizottság javasolta, hogy az Európai Unió Tanácsa is állapítsa meg: Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata.

A jelentéstervezetet az Európai Parlament következő, szeptember 12-15. között Strasbourgban tervezett plenáris ülésén vitatják meg, plenáris szavazást is tartanak róla.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp