Hamarosan kezdődik a 21. zsidó olimpia – néhány ikonikus kép a múltból

Nem Hanuka az egyetlen alkalom, amikor a zsidók szerte a világon ünneplik a hős Júdás Makkabeus örökségét.

Négyévente körülbelül 10 000 sportoló – főként zsidók, valamint bármilyen vallású izraeliek – neveznek be az Izraelbet tartott Maccabi Játékokra, a világ legnagyobb zsidó atlétikai versenyére, amelyet néha zsidó olimpiának is neveznek.

A Maccabi Világszövetség által szervezett verseny 1932-ben kezdődött, és nagyjából 80 ország sportolói vesznek részt rajta.

Az 1938-as versenyt a második világháború és Izrael szabadságharca miatt 1950-re halasztották.

A versenyt ezután négyévente rendezték meg 1953 és 2017 között. A 2021 nyarára tervezett 21. Maccabi Játékok a COVID-19 világjárvány miatt elmaradt.

A játékok életkor és képességek alapján négy csoportra oszlanak – nyílt, junior, master és paralimpia –, és több tucat sportágat tartalmaznak.

Az évek során olyan zsidó sportlegendák vettek részt a versenyeken, mint a magyar származású olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes, az amerikai Mark Spitz, többszörös olimpaiai bajnok úszó, Kerri Strug amerikai olimpiai bajnok tornász és Isaac Berger szintén amerikai olimpiai bajnok súlyemelő.

A 21. Maccabi Játékok július 12-én, szerdán kezdődik, és július 26-ig tart.

A Keren Kayemeth LeIsrael – Jewish National Fund, a Maccabi Játékok partnere megosztott néhány képet a Jewish Telegraphic Agency-vel a Maccabiah fotóarchívumából. Ezeket mutatjuk be itt.

Gyülekeznek az atléták az 1932-es Maccabi Játékokon. (Miriam Shamir/KKL–JNF Photo Archive)

Szabadon engedik a galambokat Tel-Avivban, az 1935-ös játékokon

Tornászok gyakorolnak az 1935-ös játékokon, Tel-Avivban
Az 1950-es, 3-dik zsidó olimpiát rendezték meg először a Ramat Gan-i stadionban
Felsorakoznak az atléták az 1950-es játékokon Ramat Ganban
Meggyújtják az olimpiai lángot az 1950-es játékokon Ramat Ganban
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp