Lapid nem épít új izraeli településeket Ciszjordániában

Jaír Lapid izraeli miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott Párizsban.

Bár a meglévő települések terjeszkedhetnek, de kormányzása idején új települések nem épülnek Ciszjordániában.

A keddi egyeztetésen Lapíd nem zárta ki találkozó lehetőségét Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, jóllehet hangsúlyozta, hogy “nem a találkozók kedvéért tart találkozókat”, hanem azért, hogy hazája számára pozitív eredményeket érjen el – tájékoztatott a Walla című híportál.

telepesek Ciszjordániában

A palesztinok kapcsán úgy vélte, “a franciák kérdései jogosak, és nézeteltéréseink vannak arról, hogy mit kellene tenni a palesztin kérdésben, de értik, mit tehet meg a kormány és mit nem” – mondta Lapid a ynet hírportál értesülése szerint utalva az átmeneti kormányokra vonatkozó jogi, és a sokpárti, baloldali, centrista és jobboldali, valamint egy arab pártból felállt kormány politikai korlátaira a jelentős döntések meghozatalában.

Naftali Bennett ellenezte a palesztinokkal folytatott béketárgyalások megújítását

Naftali Bennet egyéves kormányzása idején Beni Ganz védelmi miniszter kétszer találkozott Abbásszal, s mindkét megbeszélés után Izrael teljesítette a palesztinok néhány kérését.

A múlt héten kormányfői posztjáról leköszönt jobboldali politikus, Naftali Bennett ellenzi a palesztinokkal folytatott béketárgyalások megújítását, és nem volt hajlandó találkozni Abbásszal – szemben a centrista Van Jövő (Jes Atíd) pártot vezető Lapiddal.

Lapid ugyanakkor az év elején, a rotációs megállapodás nyomán akkor még 2023 augusztusára ígért miniszterelnöki tisztségére utalva azt hangsúlyozta, hogy nem fogja drámai módon megváltoztatni Bennett Rámalláhhal kapcsolatos politikáját.

Lapid átmeneti kormánya élén a múlt héten vette át a miniszterelnöki posztot a Naftali Bennett volt miniszterelnökkel kötött hatalommegosztási megállapodás részeként, miután a 24. izraeli parlament, a kneszet feloszlatta magát, és választásokat írt ki november 1-jére.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp