Kőszáli kecske sétált be egy izraeli szálloda szobájába

Az állat egy papírszalvéta elfogyasztását követően elhagyta a luxushotel területét.

A Negev-sivatagban található Micpe Ramon egyik szállodája környékén gyakran bóklásznak kőszáli kecskék. Egy nemrég a közösségi médiára felkerülő videón azonban egy olyan eset látható, amely semmiképp nem nevezhető mindennapinak.

A videón egy kíváncsi kőszáli kecske lép be a hotel egyik szobájába, miközben a vendégek az ágyban fekve azt kérdezgetik egymástól, hogy mi a teendő ebben a helyzetben. Az állatot ez nem igazán zavarta, és egyre beljebb sétált a helyiségben, mintha csak otthon lenne.

A Times of Israel által közzétett felvételből az már nem derül ki, hogyan került ki a kecske a szobából, de a portál szerint a közösségi médiában a videót a következő megjegyzéssel látták el:

„Ez történik Micpe Ramonban, ha egy pillanatra elfelejted becsukni az ajtót… az úriember megevett egy papírszalvétát, mielőtt visszakerült volna a sivatagba.”

Az Izraelben és Jordániában lévő sivatag hegyei között honos núbiai kőszáli kecskék veszélyeztetett fajnak számítanak, a becslések szerint már csak kevesebb mint 1500 egyed él a vadonban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp