Novák Előd kivetette volna a költségvetésből a holokauszt túlélőinek járó kárpótlás emelését

„Elég volt a végnélküli holokauszt-kárpótlásokból!” – indokolta módosító javaslatát a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.

„Hihetetlen, de az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő holokauszt-kártérítés még mindig költségvetési tétel, sőt emelése került a törvényjavaslatba, miután három éve a Mazsihisz elindította a holokauszttúlélők második generációjának támogatási programját is” – panaszkodik múlt heti közleményében Novák Előd.

Novák Előd felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A szélsőjobbos Mi Hazánk alelnöke és országgyűlési képviselője a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz nyújtott be módosító indítványt, amelyben a következő bekezdés elhagyását javasolja:

„A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény 2. § (4) bekezdése alapján az életjáradék összege 2023. március 1-jétől – 2023. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik.”

Novák az indítványt az alábbi indoklással látta el:

„Elég volt a végnélküli holokauszt-kárpótlásokból! Mivel a holokauszt számainak vizsgálatát abszurd módon a Btk. tiltja, ezért nem korrekt a költségvetési törvény részévé tenni.”

A képviselő legnagyobb sajnálatára azonban módosító javaslatának megvitatása nem kerülhetett napirendre, mivel azt Kövér László visszautasította. A házelnök Novák egy másik, romaügyekkel kapcsolatos támogatások visszavonását szorgalmazó indítványával is hasonlóképpen járt el.

Novák Előd a Kurucinfo reklámfelületeit értékesítő cég egyik tulajdonosa – Kibic Magazin

A Mi Hazánk alelnöke büszke arra, hogy segítheti az antiszemita portált, amellyel bajtársi kapcsolatot ápol. Novák Előd korábban tagadta, hogy bármilyen beleszólása lenne a Kurucinfo működésébe vagy ahhoz tulajdonosként kapcsolódna. Most a Blikk mégis arra lett figyelmes, hogy a Mi Hazánk alelnöke februárban megjelent a rasszista portál reklámfelületeit értékesítő cég tulajdonosai között.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp