Izraelinek arab vagyok, az arabnak cigány

Az izraeli cigányok elsősorban arabul beszélnek, bár van saját nyelvük is, a domári, muzulmánok, de nem sikerült teljesen integrálódniuk az itt élő arab társadalomba, közöttük is páriának számítanak.

Az arab-izraeli konfliktus árnyékában élnek azok a cigányok, akiket Európa helyett a Közel-Kelet felé sodort annak idején a népvándorlás lendülete. Központjuk Shuafatban, a Domári Társaság központjában van. A közel 2,2 milliós lélekszámú indo-árja nyelvcsaládba tartozó domáriak elsősorban Iránban, Törökország déli részén, valamint Szíriában és Irakban élnek, de sokan érkeztek az évszázadok során Egyiptom felől a mai Izrael területére is, több mint 400 évvel ezelőtt.

Amoun Sleem

Az izraeli cigányok elsősorban arabul beszélnek, bár van saját nyelvük is, a domári, de ezt leginkább már csak az idősek ismerik, írott formája nincs. Az itt élő cigányok muzulmánok, de nem sikerült teljesen integrálódniuk az itt élő arab társadalomba, közöttük is páriának számítanak.

 Amoun Sleem, a jeruzsálemi közösség központjának vezetője szerint csak itt Jeruzsálemben és a Jordán nyugati partján körülbelül 5 ezren élnek. Gázában az egyiptomi határ közelsége miatt sokkal többen vannak, az övezetben körülbelül 7-12 ezer cigány él. Sokan közülük ki-be vándorolnak az övezet és Egyiptom között. A jeruzsálemiek nem tartják a kapcsolatot a gázaiakkal a politikai helyzet miatt. „Rengeteg problémával nézünk itt is szembe. Egyedül vagyunk, semmiféle támogatást nem kapunk. Az, hogy mégis előreléptünk, isteni csoda”, mondta a hvg.hu-nak.

Sokszor úgy érzik, hogy az európai romák rossz híre rájuk is rossz fényt vet, és rajtuk keresztül ítélik meg őket is. „Európából egyetlen darab konzervet nem kapunk. Közben végignézzük, ahogy dollármilliók ömlenek a palesztin ügyre. Ez a helyzet: Izraelnek arabok vagyunk, az araboknak cigányok.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp