Megerősödött bennem a társadalmi felelősségvállalás fontossága az OR-ZSÉ-n

Oláhné Csercsics Ivett beírta a nevét Nógrád megye néptánckultúrájának történetébe a férjével, Oláh Józseffel. Ivett művészeti vezetőként, alkotóként 20 éve dolgoznak a hazai néptáncmozgalomban, most az OR-ZSÉ-n tanul.

A cedaka, a társadalmi igazságosság, a zsidó értékek mindig fontos alapja volt az OR-ZSE társadalomtudományi képzésének, ahol többek között cigány diákok is sikeresen végeztek az elmúlt években. A befogadás pedig közelebb hozta egymáshoz a különböző háttérből származó embereket. Háromrészes sorozatunkban két végzett és egy másodéves hallgatót mutatunk be, akik mesélnek az életükről, munkájukról. Mindhárom volt és jelenlegi hallgató is vállalja a cigányságát.

Oláhné Csercsics Ivett beírta a nevét Nógrád megye néptánckultúrájának történetébe. Művészeti vezetőként, alkotóként 20 éve dolgoznak a hazai néptáncmozgalomban, most az OR-ZSÉ-n tanul.

1974-ben születtem Budapesten. Az OR-ZSE másodéves szociális munkás hallgatója vagyok. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében hét településen tartunk fejlesztő foglalkozásokat óvodásoknak, amelyben jelen van a zene, a tánc, a mozgásfejlesztés. A Paramisi Egyesületben dolgozom, művészeti neveléssel, mozgásfejlesztő foglalkozásokkal, mesekör foglalkozásokkal veszünk részt Nógrád megye több településének közösségi életében, pályázati programjaiban. Szintén az Egyesület fenntartásában működik a Paramisi Társulat meseszínház, mely cigány és magyar népmesék interaktív feldolgozásával foglalkozik, és próbál minél több gyermekhez eljutni, színházi élményt biztosítani.

Kisgyermekkorom óta Nógrád megyében élek. Néptáncoktató (Magyar Művelődési Intézet), népi Játszóházi foglalkozásvezető (Hagyományok Háza), pedagógiai és családsegítő munkatárs vagyok, jelenleg az OR-ZSE felekezeti szociális munkás hallgatója. Művészeti vezetőként, alkotóként a hazai néptáncmozgalom munkájában vettem részt aktívan, néptáncegyüttesek, hagyományőrző együttesekben az elmúlt 20 évben. Díjaim: Muharay díj, Örökség alkotói dj, Fülöp Ferenc díj, Esélyegyenlőségi díj, Nógrád megyei Pedagógiai díj.

A Paramisi társulat

Az elmúlt években a tehetséggondozás, a művészeti nevelés, a néptánc, néphagyományok oktatása mellett nagy hangsúlyt kapott a munkámban a művészetterápia, a művészeti nevelés, mint fejlesztőpedagógiai lehetőség. Célom, hogy a foglalkozásaimon résztvevő gyerekek magas színvonalú, esélyteremtő, hátránykompenzáló oktatásban, nevelésben részesüljenek, szeretetteljes környezetben.

A művészet, a művészeti nevelés hatalmas lehetőségek tárháza az érzelmi és értelmi intelligencia fejlesztése terén.

Négy gyermekem van, Lili lányom 8 éves, második osztályos. Ivett lányom óvodapedagógus, Eszter lányom és Józsi fiam a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói. Mindhárman táncművészként dolgoztak, most a Paramisi Társulat tagjai és a Paramisi Egyesület munkatársai. Nemcsak gyermekeim, hanem kollégáim is, amire nagyon büszke vagyok.  Férjem és én álmodtuk meg a Paramisi Társulatot, a Paramisi Egyesületet, a család és a munka is összeköt minket immár 30 éve.

Nagyon fontos állomás lett az életemben az OR-ZSE.  Fantasztikus tanárokkal, előadókkal ismerkedtem meg. A zsidó vallással, történelemmel, hagyományokkal foglalkozó kurzusok számomra nagyon sok új  ismeretet nyújtanak.  Még inkább megerősödött bennem a társadalmi felelősségvállalás fontossága, és hogy tenni akarok a roma közösségért, a hátrányból induló gyermekekért. Egyre inkább látom azt az utat, amit a tanulmányaim megkezdése előtt próbáltam megfogalmazni magamnak. Hálás vagyok a lehetőségért, a bizalomért, a biztatásért, a dicséretért.

A sorozat korábbi részei:

Könnyen tudtam azonosulni a zsidó emberekkel, mert ők is elfogadtak – Kibic Magazin

A cedaka, a társadalmi igazságosság, a zsidó értékek mindig fontos alapja volt az OR-ZSE társadalomtudományi képzésének, ahol többek között cigány diákok is sikeresen végeztek az elmúlt években. A befogadás pedig közelebb hozta egymáshoz a különböző háttérből származó embereket.

Az eszmecsere természetes lett a számomra a zsidók között – Kibic Magazin

Jónás Etelka cigány értelmiségiként az OR-ZSÉ-n végzett. Egyetemi évei alatt sok hasonlóságot fedezett fel a zsidó kultúra és a roma kultúra között. Jelenleg szociális munkásként dolgozik. A cedaka, a társadalmi igazságosság, a zsidó értékek mindig fontos alapja volt az OR-ZSE társadalomtudományi képzésének, ahol többek között cigány diákok is sikeresen végeztek az elmúlt években.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp