Gene Simmons: büszke vagyok a magyar származásomra

Július 14-én tartja utolsó koncertjét a Budapest Sportarénában a legendás amerikai rockzenekar, a Kiss. Frontembere, a magyar zsidó származású Gene Simmons azonban szeretne még egyszer visszajönni az országba.

A szülei drámája miatt mindig is vegyesek voltak az érzései, és ezek ma is hatással vannak rá, de amennyire neheztelt a nácikra, és mindazokra, akik a zsidóüldözést elfogadhatónak tartották, legalább annyira büszke arra, hogy az egykori kommunista blokkban Magyarország volt az első társadalom, amelynek népe fegyvert fogott a kommunisták ellen 1956-ban, mondta Gene Simmons a Blikknek adott interjúban.

„Nekem a magyar emberek többségével sosem volt problémám, és ezért is mondom, hogy magyarnak is tartom magam. Sosem fogok megbékélni a második világháborúban történtekkel, de harag nincs bennem. Ezt valahogy úgy könyveltem el magamban, hogy a második világháború időszaka Magyarországnak nem volt jó, amit ebben az összefüggésben más európai országokról is el lehet mondani”, mondta.

Simmons szívesen Magyarországra, és régóta tervezi, hogy elmegy Jándra, abba a pici Tisza-parti faluba, amelyben az édesanyja született 1925-ben.

„Nem gondolom, hogy a budapesti koncert után lesz erre lehetőségem, mert csak egy üres napunk lesz, mielőtt fellépünk Bukarestben. Nyugodtabb körülmények között szeretnék ellátogatni oda. Megboldogult édesanyámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Miután apám másik családot alapított, édesanyám vitt magával az Egyesült Államokba. Sokat mesélt Jándról, a gyerekkoráról, ezért is szeretnék elmenni oda”, tette hozzá a sztár.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp