Meghalt a Bergen-Belsent felszabadító zsidó férfi

Bernard Levy 19 évesen tizedesként szolgált, amikor 1945 áprilisában átlépte a náci koncentrációs tábor kapuját. 2015-ben az angol királynővel együtt tért vissza a tábor felszabadításának 70. évfordulójára.

96 éves korában meghalt annak a néhány brit-zsidó katonának az egyike, aki a második világháború végén felszabadította a náci koncentrációs táborokat.

Bernard Maurice Levy 19 évesen tizedesként szolgált, amikor 1945 áprilisában átlépte az észak-németországi Bergen Belsen kapuját. Kulcsszerepe volt az akcióban: fertőtlenítőszerrel permetezte be a túlélőket, amikor kiköltöztették őket a táborból.

Bernard Maurice Levy és az angol királynő

A túlzsúfoltság, az éhezés és a rossz higiéniai körülmények azt eredményezték, hogy a tífusz, a vérhas és más betegségek gyakoriak voltak a táborban, ahol több mint 50 000 ember, köztük Anne Frank és nővére, Margot pusztult el 1941 és 1945 között. A brit hadsereg több mint 60 000 túlélőről gondoskodott az érkezése után. és körülbelül 13 000 holttestet kellett eltemetnie, írja a The Jewish News.

Bernard ezen kívül részt vett a háborús bűnökkel gyanúsított németek kihallgatásában is, aminek eredményeként egyeseket visszaküldtek a családjukhoz, másokat pedig bíróság elé állítottak az 1945-ös Luneberg-perben (más néven Belseni-perben). A tárgyalás során Bernard írnokként dolgozott.

A háború után Bernard visszatért a szülővárosába, Hullba, ahol apja férfiruházati cégénél dolgozott.

2015-ben tért vissza Bergen-Belsenbe a tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a királynő társaságában. Bernard így emlékezett vissza: „Mindenhol szögesdrót volt. Káosz és testek. Úgy néztek ki, mintha csontvázak lennének. Azt hiszem, a kezdeti sokk olyan hatalmas volt, hogy teljesen leblokkoltam. Örülök, hogy visszatértem, mert ha úgy tetszik, utoljára vagyok itt. Úgy érzem, eljöttem, hogy elbúcsúzzak mindazoktól, akik itt szenvedtek, és remélem, hogy mindannyian békében nyugszanak.”

Bernard Maurice Levy és Mala Tribich, a láger egyik túlélője

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp