7 nő megerőszakolásával vádolnak egy 59 éves rabbit Izraelben

Az elmúlt években egyre inkább napvilágra kerülnek az ultraortodox közösségekben elkövetett a szexuális zaklatási ügyek, és maguk a közösségek is kezdenek komolyabban fellépni az ilyen eseteknél.

Moshe Yazdi Givat Ze’ev rabbi azt prédikálta követőinek, hogy különleges hatalma van, és képes “megszabadítani őket a bűneiktől”, miközben kizsákmányolta őket anyagilag és szexuálisan

Az 59 éves Mose Yazdi rabbit hétfőn hétrendbeli nemi erőszak és csalás miatt emeltek vádat a Givat Ze’evben – jelentette be az Állami Ügyészség. Yazdit először április 27-én tartóztatták le.

Yazdi megtévesztette követőit, elhitette velük, hogy különleges hatalma van, és képes “megtisztítani” a nőket, valamint elhitette velük, hogy a zsidó törvények szerint cselekszik.

Arról is meggyőzte őket, csalárd követelésekre hivatkozva és jogkörét kihasználva, hogy adjanak neki több ezer sékelt – áll a vádiratban a jpost.com szerint.

Moshe Yazdi rabbi

Yazdi az 1990-es évek óta az “Amudei Hashalom” (“Béke Oszlopai”) közösség és nonprofit szervezet vezetője volt, amely egy népkonyhát és ételszállítást működtetett rászoruló embereknek, és Tóra oktatást is nyújtott a zsidóknak. Követői közé tartoztak a ba’alei teshuva – a Tóra-tisztelethez visszatérők.

Yazdi kifejlesztett egy koncepciót, amelyet „az elme törlésének” neveztek, ami a „da’at Torah”-nak – a Tóra véleményének – való teljes engedelmességet hirdette.

“Igazi igaz embernek” és a mitikus 36 rejtett “tzadikim” egyikének nevezte magát, aki képes kommunikálni a szent szellemmel és az elhunyt rabbikkal. Követőit arra sarkallta, hogy engedelmeskedjenek akaratának, még akkor is, ha az erkölcstelennek tűnt.

Ezen kívül hét nőt szexuálisan kizsákmányolt, és mindegyiküknek külön-külön azt mondta, hogy különlegesek a számára, és “különleges lelkük” van. Arra is utasította őket, hogy utaljanak át pénzt több különböző bankszámlákra, hogy így próbálja meg kijátszani az adóhatóságot.

Yazdi ellen egy teljes bűnlajstrom ügyében emeltek vádat, beleértve a csalárd nemi erőszakot, a szodómiát, a súlyosbító körülmények között elkövetett csalást, pénzmosást, az adóelkerülést és még sok mást.

Szexuális zaklatás az ultraortodox világban

Az elmúlt években egyre gyakrabban kerülnek napvilágra nők és gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatási ügyek az ultraortodox közösségekben.

A népszerű haredi szerzővel, Haim Walderrel szemben novemberben felmerült vádak egyesek szerint jelentős változások kezdetét jelentették annak érdekében, hogy maguk a közösségek is komolyan kezelni kezdjék a problémát.

Holtan találták a szexuális zaklatással vádolt ultraortodox gyerekkönyvírót – Kibic Magazin

Chaim Walder öngyilkosságot követhetett el, miután több tizenéves lány is szexuális visszaélésekkel vádolta meg. Másfél hónappal azután, hogy három fiatal nő szexuális zaklatással vádolta meg, Chaim Waldert holtan találták a Petah Tikvában lévő Szegula temetőben, a fia sírja mellett. A Ynet beszámolója szerint a haredi közösségben népszerű író nagy valószínűség szerint öngyilkosságot követett el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp