Izraelben is megfordult, most a Tiszánál fészkel a legidősebb fekete gólya

A 19 éves fekete gólyamatuzsálemet még 2005-ben figyelték meg Izraelben.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság két természetvédelmi őrének, Nagy Gábornak és Monoki Ákosnak sikerült a Tisza folyó 343 folyamkilométerénél Besenyszög, illetve Szajol külterületén olyan közel kerülniük az idős fekete gólyához, hogy a színes gyűrűjét leolvashatták, valamint fényképeket is készíthettek róla.

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárgyűrűzési központjának adatai alapján a madár 19 éves és ezzel Magyarországon és nemzetközi kitekintésben is a legöregebb megkerült fekete gólya, olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság bejegyzésében.

A matuzsálem korú madárra 2003-ban, még fiókaként került rá a színesgyűrű és összesen 11 leolvasása volt, köztük egy 2005-ben Izraelben.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága megjegyzi, hogy a Természetvédelmi Őrszolgálat kiemelt figyelemmel kíséri e fokozottan védett faj élettevékenységeit és ez a példa mutat rá arra is, hogy a tudomány számára és a faj védelme szempontjából mennyire fontos a madárgyűrűzők munkája.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp