Magyar volt, zsidó volt, kommunista volt

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író, aki legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkotott. Az egyik legolvasottabb magyar író, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg.

Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta lánya, Moldova Júlia az író haláláról szóló közleményében.

Moldova György 2010-ben (Fotó: MTI/Földi Imre)

Moldova György 1934. március 12-én Reif György néven született Budapesten Reif Sándor ügynök és Berkovics Mária zsidó szülők gyermekeként. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, amikor első írása nyomtatásban megjelent.

A névváltoztatásról a 24.hu-nak adott 2016-os interjúban beszélt:

„Úgy történt, hogy szólt nekem a Veres Péter bácsi: ne legyél már Reif, legalább legyél Reich, még az is jobban hangzik. Mondtam, Péter bácsi, keresek valamit.”

A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott érte meg a háború végét.

A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel.

Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért „menet közben” letartóztatták, az új osztályfőnök pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát. Erre nem volt hajlandó, és a főiskolát otthagyva bányásznak állt, ezután még több kétkezi munkát is kipróbált, volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő, úgyhogy „alulnézetből” is megismerte az életet.

Moldova György 1964-ben (Fotó: Fortepan / Hunyady József)

Éppen kazánszerelő volt, amikor egy munkára a filmgyárba küldték, ahol barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet. A Szerelemcsütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott ragadt dramaturgként, 1964-től szabadúszó volt.

Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg, és nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta a könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták. A félig-meddig önéletrajzi ihletésű A Szent Imre-induló című könyvében a holokausztot, a nyilas terrort, illetve a nyilasokkal együttműködő zsidókat is megemlítette.

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése – utóbbi miatt rasszizmussal is meggyanúsították. Ebben az 1989-ben megjelent riportkönyvében elsőként írt a cigánybűnözésről, amely akkor is komoly vitát keltett, noha a szót akkoriban kriminológiai kifejezésként használták.

A Ki ölte meg a Holt-tengert? című riportkötete Izraelről szólt. „Izrael őszinte híve vagyok. Tisztességes zsidó nem is lehet más” – nyilatkozta a fentebb már idézett interjúban.

Többször járt Izraelben, de az ottani meleg klíma miatt nem szeretett volna kiköltözni. „Rájöttem, hogy meteorológiai anticionista vagyok: nem bírom a meleget.”

„Amikor írtam a Ki ölte meg a Holt-tenger című könyvet, találkoztam a legnagyobbakkal, köztük Ariel Sharonnal. Még nem kormányfő, csak mezőgazdasági miniszter volt, jót dumáltunk, hatott rám az aurája, tán az enyém is rá, mert miattam megváratta az amerikai nagykövetet, és amikor elköszöntünk, azt mondta, ha arra járok, nézzek be. Találkoztam Rabinnal is, ő nem tett rám ilyen mély benyomást”

– mondta a 24.hu-nak.

Az interjúban Moldova a zsidóságáról is beszélt: „A cionizmust támogatom, de nem teszek érte, nem járok a hitközséghez, nincs miről beszélnünk. Zsidó barátom nincs, ami értékelhető akár kiforgatott antiszemitizmusként is, persze nem az.”

„Magyar vagyok, zsidó vagyok, kommunista vagyok. És ezek szuperponálják egymást. Mindhárom teremt ellenzőket, de nem zavar”

– jelentette ki.

A Magyar Rádió stúdiója, Rapcsányi László riportot készít Moldova György íróval 1976-ban (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

Arra a kérdésre, hogy tartja-e a vallását a következőket válaszolta:

„A vallás olyan, hogy vagy vállalod, vagy nem vállalod. Lehet mellébeszélni, azt válaszolni emelt hangon, amikor rákérdeznek, hogy »ugyan mit számít ez?!«.

Én nem sumákolok. Pár éve, a legutóbbi népszámláláson mindössze tizenkétezer ember vallotta magát zsidónak, jelentem, az egyik én voltam, a másik a feleségem, aztán meg a lányaim.

Egyetlen ünnepet tartok, a böjtöt, az a merengési napom, lezárom vele az évet. Mondjuk kicsit magamra szabom a szabályokat, az élet előbbre való, mint a vallás: elvileg vizet inni, gyógyszert bevenni se szabad, de ezzel nem törődöm. Jobbról ritkán támadnak, még Csurka sem bántott, pedig őt aztán igazán igyekeztem kinyüstölni, én ragasztottam rá a zsírtáltos jelzőt. Balról, pontosabban az úgynevezett baloldalról, meg a belvárosi zsidó értelmiségtől viszont csőstül kapom a letolást, a gúnyolódást. A magyar sajtóban egyedül a Népszabadságban zsidóztak le. Rendben van. Nehéz közös hangot találni.

Jellemző, hogy az okos zsidók az MTK-nak drukkolnak, a hülye zsidók, a magamfajták meg a Vasasnak.”

Az MTI-n megjelent búcsúztató szerint Moldova György megítélése vegyes: sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások – főként utólag – úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája, és sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori pártfőtitkár bűneit, akit „proletár szentnek” is nevezett.

A világ talán legtöbbet focizó írója, a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.

Moldova György 1975-ben (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot. Tavaly Radnóti Miklós antirasszista díjjal tüntették ki.

A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett; szavai szerint már életében két utcát is elneveztek róla: a Szép utcát és a Mester utcát.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp