Zsidó szervezetek is megkapnák a terrorista minősítést Izraelben

Beni Gantz védelmi miniszter hétfőn felvetette, hogy két szélsőséges zsidó szervezetet hivatalosan is „terroristának” kéne minősíteni.

Vasárnap este tartották a „Jeruzsálem napot” Izraelben, ami a város keleti részének 1967-es elfoglalása és a város – nemzetközi jog által el nem ismert – egyesítésének héber naptár szerinti évfordulója. Az ünnep leginkább a vallásos nacionalista zsidók mozgalmává vált.

A mintegy 50 ezer felvonuló nagy része békésen vonult a jeruzsálemi óváros alapvetően arabok által használt Damaszkuszi-kapujától a Siratófalhoz, ám voltak, akik idén is azt skandálták, hogy „Halál az arabokra”, „Égjenek a falvaitok!”, „Mohamed halott!”.

Az erőszakos megmozdulásokért a menetben jelen lévő két szervezet tagjai voltak felelősek: a Bejtar Jeruzsálem focicsapat La Familia nevű szurkolói csoportja, illetve a vállaltan a zsidó vér tisztaságáért harcoló Lehava nevű szervezet, mely egyaránt zargat keresztény templomokat és arab-zsidó vegyes családokat.

A kormány védelmi minisztere, a jobbközép Kék-Fehér nevű párt élén álló Beni Gantz a héten kijelentette: az izraeli biztonsági szervezetek már mérlegelik a Lehava és a La Familia terrorszervezetként való nyilvántartását, ő maga pedig egyértelműen kijelentette, „megérett az idő” erre a lépésre.

Válaszul arra a skandálásra, hogy „Égni fog a falutok”, újabb meg újabb falut fogunk megerősíteni. Működő infrastruktúrát és jó oktatást biztosítunk, és az izraeli arab városokat és falvakat olyan helyekké tesszük, ahol jó élni. Ezt diktálja a nemzeti elkötelezettség és a polgári méltányosság.

A megfenyegetett szervezeteket – akik élvezik a Benjamin Netanjáhu által vezetett jobboldali ellenzék csendes támogatását – nem hatotta meg a fenyegetés; Benci Gopstein, a Lehava vezetője úgy reagált a védelmi miniszter szavaira, hogy „Túléltük a fáraót, túl fogjuk élni Gantzot is”, írja a The Times of Israel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp