Női rabbik: nem „csak egy szakállas férfi lehet” egy zsidó vezető

55 női rabbi és kántor látogatta meg a new yorki polgármestert.

Eric Adams New York-i polgármester 55 rabbival és kántornővel találkozott múlt hét csütörtökön, és olyan témákról beszélgettek, mint az antiszemitizmus, az éghajlatváltozás, a hajléktalanság elleni küzdelem, valamint az egészségügy vagy a megfizethető lakhatás.

A rabbinők azért kérték a találkozót, mert aggodalommal tölti el, hogy az ortodox zsidók, akikkel Adams rendszeresen konzultál, nem képviselik a város zsidó közösségének politikai vagy vallási sokszínűségét.

A városházán tartott 45 perces találkozót követő sajtótájékoztatón Adams azonban elmondta, hogy a női rabbik hasonló aggodalmakat fogalmazták meg, mint az ortodox közösségek vezetői, írja a jta.org.

„Biztonságos utcákat akarnak” – mondta Adams. „Azt akarják, hogy legyen lakásuk. Biztosítani akarják gyermekeik oktatását.”

Sharon Kleinbaum rabbi, a Beit Simchat Torah gyülekezetből, a találkozó szervezője, a New York-i Zsidó Agenda és Rachel Timoner, a Park Slope-i Beth Elohim gyülekezet rabbija elmondta, hogy a találkozó azért is fontos volt, hogy megmutassa Adamsnak, hogy nem minden rabbi vagy zsidó vezető szakállas férfi. Hangsúlyozták, hogy a polgármester nyitott volt feléjük, bizalmat kért tőlük, és úgy tűnt, komolyan veszi a kéréseiket.

„Ez nem volt ellenséges beszélgetés” – mondta Kleinbaum. „Ott voltunk, hogy kapcsolatot kezdeményezzünk. Ez a fontos.”

Timoner szerint aggodalomra adott okot, hogy a polgármester csak a haredi [ortodox] vezetőkkel konzultált, mintha az egész közösség nevében beszélnének, holott szerinte ők képviselik a nem yorki zsidóságot.

Tény és való, Adams széles körű támogatást kapott a haredi ortodox közösségtől a polgármesteri kampánya során, szigorú bûnüldözési politikája és az évek során Brooklyn kerületi elnökeként kiépített kapcsolatai miatt. Legalább három ortodox zsidót neveztek ki az Adams-adminisztráció vezetői állományába.

Ennek ellenére az amerikai zsidók többsége az elmúlt években következetesen a Demokrata Párttal azonosult, míg az ortodox kisebbség a republikánusok felé hajlott. A New York-i körzetben a nagy haredi ortodox közösség gyakran kiáll a rokonszenves demokratákkal, és támogatja azokat.

Adams, aki januári hivatalba lépése óta a progresszív és a konzervatív pozíciók között mozog, megnyerte a megválasztását annak ellenére, hogy elveszítette Manhattant, New York átlagosan legliberálisabb kerületét.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp