Ismét Benjamin Netanjahunak kedvezhet a helyzet Izraelben?

Arab képviselő távozása miatt került kisebbségbe az izraeli kormány, aki szerint a koalíció nem törekszik arra, hogy megvalósítsa az egyenlőség és a tisztelet új útját az arabok és a zsidók között.Ghaida Rinawie Zoabi, a radikális baloldali Meretz képviselője csütörtökön bejelentette kilépését a koalícióból. Távozásával a kormányoldal kisebbségbe kerül a kneszetben, a 120 mandátumból csupán 59-t birtokol.

A képviselő azzal indokolta lemondását, hogy ő abban a reményben csatlakozott a sokszínű koalícióhoz, hogy a benne együttműködő arabok és zsidók hozzájárulhatnak ,,az egyenlőség és tisztelet új útjának” megvalósításához, de ehelyett a koalíció vezetői ,,keményvonalas jobboldali álláspontra helyezkedtek”.

A radikális baloldali politikus állítja, az utóbbi hetek nagy nemzetközi visszhangot kiváltó eseményei késztették „erkölcsi döntésre” – a Templom hegyen/Mecsetek terén történt ünnepi erőszakos események, illetve az Al-Dzsazíra hírtelevízió palesztin riportere, Sirin Abu Akleh halála és botrányos körülmények között lezajlott temetése.

Az izraeli hatóságok valóban botrányosan kezelték a palesztin riporter halálát. A tragédia körülményei máig nem tisztázottak. Az izraeli hatóságok azonnal közös kivizsgálást sürgettek, amit bizalomhiányra hivatkozva a palesztin fél megtagadott és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az izraeli hadsereg már-már célzottan ölte meg Abu Akleht.

Az újságíró jeruzsálemi temetésén tanúsított hatósági fellépés világszerte döbbenetet okozott, az izraeli sajtó is élesen bírálta az ott történteket. A The Times of Israel publicistája szerint Abu Akleh temetése a rendőrség, és ezen keresztül Izrael számára egy „feloldhatatlan fiaskó volt”. A rendőrség egyértelműen csak arra törekedett, hogy megakadályozza a palesztin zászlók felvonását, nem értette meg a helyzet különösen érzékeny voltát,  s azt sem, hogy nem egy Hamászhoz köthető terrorista, hanem egy, az arab világban milliók által tisztelt ikonikus újságíró vált palesztin mártírrá, az izraeli elnyomás szimbólumává a gyászolók szemében.

Kapcsolódó cikkünk:

Egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy ki lőtte le az al-Dzsazíra riporterét – Kibic Magazin

Az izraeli hadsereg szakértői bizottsága a Sirin Abu Aklát megölő lövedék két lehetséges forrását nevezte meg. Az izraeli hadsereg szakértői egyelőre nem tudták meghatározni a Sirin Abu Aklát, az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió ismert palesztin újságírónőjét megölő lövedék forrását – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a Ynet pénteken.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp