Putyin bocsánatot kért külügyminisztere Hitler zsidóságát állító szavaiért

A Kreml kiadott nyilatkozata ugyanakkor nem tartalmazta Lavrov kijelentéseinek elítélését vagy tagadását

Naftali Bennett csütörtökön telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, miután az utóbbi napokban feszültség alakult ki a két külügyminisztérium között, mert Lavrov egy olasz televízióban arról beszélt, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben zsidó vér folyik, hasonlóan Adolf Hitler náci vezérhez.

Bennett hivatala közölte, hogy Putyin bocsánatot kért az orosz külügyminiszter kijelentéseiért. A Kreml beszélgetésükről kiadott nyilatkozata ugyanakkor nem tartalmazta Lavrov kijelentéseinek elítélését vagy tagadását – tette hozzá a ynet.

A miniszterelnök a tudósítás szerint elfogadta Putyin bocsánatkérését.

Korábban Jeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Lavrov szavai miatt. “Az ilyen hazugságoknak az a célja, hogy magukat a zsidókat vádolják meg a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket ellenük követtek el, ezzel felmentve a felelősség alól az elnyomókat” – mondta Naftali Bennett még hétfőn.

Bennett hivatala szerint az izraeli kormányfő a csütörtöki beszélgetésben humanitárius kérést intézett az orosz elnökhöz, hogy vizsgálja meg az ukrajnai orosz háború egyik fő célpontjának számító Mariupolban található Azovsztal acélmű evakuálására vonatkozó különféle lehetőségeket. Bennett a Zelenszkijjel előző nap folytatott beszélgetésén elhangzott kérést tolmácsolta.

Putyin elnök válaszában megígérte, hogy lehetővé teszi a civilek, köztük a sebesült civilek evakuálását az ENSZ humanitárius folyosóján és a vöröskereszt segítségével.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp